brusszel


Így alakul át a szakképzési rendszer

Figyelő Online
2016.09.01  10:11   
mail
nyomtatás
A csütörtökön kezdődő 2016/17-es tanévtől átalakul a szakképzési rendszer, a jelenlegi szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek.

Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára korábban elmondta: az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti. A szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem változtak - tette hozzá.

A szakgimnáziumokban oktatott szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta már elérhetőek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (www.nive.hu). Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a szakgimnázium elvégzése után is van lehetőség a diploma megszerzésére, sőt a korábbi rendszerhez képest könnyebbé vált a felsőoktatási szakirányú továbbtanulás, valamint a tanulók vagy az érettségi, vagy a technikus szak elvégzése után rögtön Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) elismert képesítések birtokában léphetnek a munkaerőpiacra.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.