brusszel


Megújul az ország legrégebbi tornacsarnoka

Figyelő Online
2016.09.10  12:00   
mail
nyomtatás
Külső és belső felújítást végeznek Magyarország legrégebbi, eredeti funkcióját máig megőrző tornacsarnokán, a soproni Papréti Tornacsarnokon. Az 1867-ben elkészült épület rekonstrukciójára idén 25 millió forintot költenek - közölte Schekulin Nándor főmérnök
A felújítást a fenntartó soproni önkormányzat önerőből finanszírozza. A munkálatok július végén kezdődtek és októberre fejeződnek be, úgy, hogy közben a sportcsarnok üzemel.
A korábbi években is végeztek már felújítást a csarnokon, például javították a tetőt, rendbe tették a csapadékvíz-elvezetést és a szigetelést mintegy 14,5 millió forint ráfordítással.
Az idei ütemben többek között a homlokzat került sorra, amely modern, úgynevezett lélegző vakolatot kapott. A csaknem 1000 négyzetméter alapterületű, kétszintes csarnokban három öltöző, a vizesblokkok padlószerkezetei, burkolatai újultak meg, emellett javították a nagyobb tornaterem álmennyezetét, az eltömődött szennyvízcsatornát is - sorolta az elvégzett feladatokat a főmérnök.

A belső munkálatok befejeződtek, a műszaki átadás következik. A homlokzati festés viszont még hátra van - mondta Schekulin Nándor, hozzátéve, hogy a rekonstrukció a következő években is folytatódik majd.
A tornacsarnok megépítését a Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület kezdeményezte még 1866 őszén, tornászaik ugyanis egy bérelt teremben gyakoroltak, ami hamar kicsinek bizonyult. A következő év tavaszán már az egylet vezetősége tárgyalta a terveket, és az építkezés májusban el is kezdődött. Az avatóünnepséget 1867. szeptember 22-én a tartották.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.