brusszel


Robban az újlakás piac

Figyelő Online
2016.09.13  15:20   
mail
nyomtatás
Az év első nyolc hónapjában 210 új projektkeretében mintegy 6800 társasházi lakásjelent meg a kínálatban, emellett közel 40, összesen kb. 7500 lakást tartalmazó beruházás van előkészítés alatt - hangzott el a LAKÁS 2016 kiállítás és vásár beharangozó sajtótájékoztatóján
Földi Tibor, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az ingatlanpiacot világszerte a zéró kamatok időszaka indította be, Magyarországon ehhez járult hozzá még az áfacsökkentés, míg a CSOK-hatása még kérdéses. A piac most igazi fordulóponton van túl, ebből következően a befektetői kereslet mozgatja a piacot, nem pedig azoké, akik saját célra vásárolnak lakást. Utóbbiak sincsenek kevesen, hiszen a Cordia-és az Ipsos közös felmérése szerint Budapesten és a vidéki nagyvárosokban a következő öt évben közel százezren tervezik új építésű lakás vásárlását, 80 százalékuk saját célra. Az alacsony hitelkamatok is kedvező feltételeket teremtenek a vásárláshoz. A jövőben - egyelőre nem látható mértékben - befolyásolhatja a piacot az agglomerációból Budapestre történő visszaköltözés, a belső migráció mellett a fiatalok elvándorlása és a társadalom elöregedése.

A befektetők számára alapvető fontosságú a megtérülés, ez a meglóduló lakásbérleti díjakkal biztosított. Egyre népszerűbb az ún. egyablakos szolgáltatás: a befektetési céllal lakást kereső, magasabb pozícióban dolgozó potenciális vevők 79 százaléka számára kiemelten fontos, hogy az ingatlanfejlesztő a bérbeadás kapcsán is nyújtson szolgáltatásokat. Kétharmaduknál erőteljes igény mutatkozik arra, hogy az ingatlanfejlesztő saját maga kezelje, üzemeltesse az épületet, illetve többségük elvárja, hogy a lakás okosotthon legyen.

A Cordia felmérése szerint a hazai befektetni szándékozóknak a könnyű bérbeadhatóság és az adott környéken található üzletek száma a meghatározó. Négyötödük szerint az ideális befektetési célú ingatlan a belvárosban, frekventált helyen található, míg a saját használatra vásárlók között ugyanekkora arányban voksolnak a zöldövezeti lokációkra. A Cordia jelenleg futó, 1500 új lakás építését magában foglaló projektjei között éppúgy vannak az elsősorban a befektetők által kedvelt fejlesztések, mint a saját célra otthont keresők számára vonzó ingatlanok.
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője kiemelte; míg 2014-ben, első lépésként az ingatlanpiaci forgalom bővült látványosan (28%), az árak viszont még csak minimálisan (~2%) emelkedtek, addig 2015-ben mindkét mutató körülbelül 15%-kal nőtt. A harmadik fő, piacot leíró paraméterben, az építési volumenben viszont még csak idén indulhat el növekedés, s a látványos építési boom jövőre érkezik. Ezt jól előre jelzi, hogy 2016 első hat hónapjában országosan 137%-kal nőtt a kiadott lakásépítései engedélyek száma.

A mostani időszakot - hasonlóan az ezredfordulón történtekkel - állami ösztönzők (csok, áfavisszatérítés, áfacsökkentés) élénkítik, amelyek a már önmagában is fellendülő keresletet támogatják.

A budapesti újlakás-piac már most robbanás alatt van: Az év első nyolc hónapjában 210 új projekt keretében közel 6800 társasházi lakás jelent meg a kínálatban, mindemellett mintegy 40, összesen kb. 7500 lakást tartalmazó beruházás előkészítését jelentették be. Ezek alapján idén a tavalyinál kb. háromszor több, mintegy 3700 társasházi lakás átadása várható a fővárosban. A beruházók magabiztosságát növeli, hogy idén január és július között a kereslet is látványosan megugrott, s 2800 új lakás talált gazdára a fővárosban, ami a válság éveiben mért értékek többszöröse. Ha nem is ilyen nagy léptékkel, de hasonló élénkülést tapasztalni már Győrben és az ország más nagyvárosaiban is.

Egy előre nem látható válsághatással nem kalkulálva, a forgalom emelkedő üteme a következő 2-3 évben mindenképpen kitarthat. A tranzakciószám az idénre becsült közel 150 ezer után középtávon beállhat a válság előtti néhány év átlagának tekinthető 170-190 ezres intervallumba. Az áremelkedés éves mértéke még kétszámjegyű maradhat, s még a jövőbeni mérséklődéssel együtt is a pozitív irány évekig kitarthat. 2019-re már évi 20-25 ezer új lakás megépülésével számolhatunk. A kereslet fenntartásának feltétele ugyanakkor a tartós gazdasági növekedés nem csak itthon, hanem egész Európában. Az, hogy a banki kamatok a következő 3-5 évben valószínűleg alacsonyak maradnak, az ingatlanpiac szempontjából nagyon örvendetes, mert ez középtávon fenntartja a keresletet, így az építési és felújítási kedvet is.

Árendás Gergely, a Property Market ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Lakás 2016 rendezvényen debütál a főváros legnagyobb ingatlanberuházása, a BudaPart. A Kopaszi gáttal szemben, a Lágymányosi-öböl másik oldalán, Újbudán lakó- és irodaépületeket alakítanak ki, természetesen a hozzá társuló infrastruktúrával. A projekt elhelyezkedése miatt is egyedi, amit a zöld és vízparti területek magas aránya tovább fokoz. A vízparti fejlesztések a 90-es években indultak el Nyugat-Európában. Az eleinte kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági központok a globális gazdasági szerkezet átalakulásával lakókörnyezetté, vegyes zónává váltak. A városlakóknak egyre nagyobb igényük lett a természet közelségére, a városi közlekedés és életmód környezetbaráttá történő átszervezésére. A vizek partján élők legnagyobb kincse a tágas tér. Ahol vízpart szegélyezi a lakóingatlanok területét, a belvároshoz közel eső részeken sokszorosa azok négyzetméter-ára a peremkerületi, nem folyóparti ingatlanokénak. Befektetői szempontból is rendkívül előnyös itt a lakásvásárlás, hiszen a közel tíz évnyi városnegyed fejlesztés komoly felértékelődési potenciált rejt az első ütemekben átadott lakások vevői számára, amit a kedvező fizetési ütemezés tovább erősít.

Számos nemzetközi példa bizonyítja, hogy víz közeli életmód minden korosztály és befektető számára komoly értékkel bír. Ilyen például Svédországban a Västra Hamnen „miniváros", ahol Európa második legmagasabb épülete, a Turning Torso áll, Varsóban pedig a Waterfront Projekt a Visztula mentén. Ezen kívül Koppenhágát lehet még említeni, amely város 2014-ben Európa Zöld Fővárosává választották, 2025-re pedig a világ első szén-dioxid-mentes fővárosává akarják tenni. A város vízparti kortárs építészetét olyan épületek jellemzik, mint a BIG (Bjarke Ingels Group) építésziroda nyolcast formáló, 11 emeletes, 8 Tallet elnevezésű lakóháza. A BudaPart városnegyed koncepcióját éppen a dán ADEPT cég tervezte.
Budapest lakóingatlan árai a térségben egyébként is messze elmaradnak azok árszintjétől, amiben azt gondoljuk, hogy a következő években, a térség mind makró, mind a mikró gazdaság hatásait elemezve, a budapesti árszintekre vonatkozóan fellendülés, felértékelődés várható.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: ingatlanpiacCSOK

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.