brusszel


Kimagasló eredményeket produkált a Duna House

Figyelő Online
2016.09.17  13:20   
mail
nyomtatás
A regionális cégcsoport nettó bevétele 2016 első fél évében meghaladta a 2,15 milliárd forintot, az előző év azonos időszakához képest 55 százalékkal nőtt, ezen belül az értékesítés nettó árbevétele egy év alatt 49 százalékkal bővült, így 2 milliárd forintra emelkedett, a cég adózott eredménye pedig az egy évvel korábban elért 422 millióról 940 millió forintra nőtt - közölte a Duna House Holding Nyrt.
A cégcsoport EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredménye 13 százalékkal, 587 millió forintra emelkedett 2015 első félévéhez képest. Kiemelték: a három országban jelen lévő Duna House csoport Magyarországon elért eredménye is bővülni tudott még úgy is, hogy 2016. március 21-től életbe lépett a magyarországi jelzálogalapú hitelekre bevezetett 2 százalékos jutalékplafon. A társaság jelentősen megváltoztatta hálózati jutalékrendszerét, az értékesítésben nagyobb hangsúlyt kaptak a lakás-takarékpénztári (LTP) termékek, illetve a magyar lakáshitel-piac dinamikus bővülése tovább folytatódott.

Hozzátették: a cégcsoport idén áprilisban megvásárolta a legnagyobb lengyel ingatlanközvetítői franchise hálózatot, a Metrohouse-t, így a lengyel ingatlanpiacon is megjelent. A varsói központú hálózat által elért árbevétel a második negyedévtől már jelentősen hozzájárult a cégcsoport bővüléséhez. A közlemény szerint a regionális ingatlancsoport bevételének meghatározó részét három fő terület a franchise és szolgáltatási díjakból származó árbevétel,a pénzügyi termékközvetítés, valamint az ingatlanközvetítés adja. Arról is beszámoltak, hogy a társaság szeptember 2-án megvásárolta a cseh Duna House s.r.o. társaság többségi üzletrészét, ezzel régióbeli hálózatának minden tagja a konszolidációs körbe került. A magyarországi központú Duna House Csoport a magyar, a lengyel és a cseh ingatlanpiac regionális szereplője. A cégcsoport 2015-ben elért nettó értékesítési árbevétele 2,8 milliárd forint, adózott eredménye pedig 966 millió forint volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.