brusszel


Kijev arra kérte külföldi partnereit, hogy ne ismerjék el a Krímben tartott voksolást

Figyelő Online
2016.09.19  15:29   
mail
nyomtatás
A kijevi külügyminisztérium arra kérte hétfőn külföldi partnereit, hogy ne ismerjék el törvényesnek az Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten megtartott vasárnapi orosz parlamenti választások eredményét.
"Ukrajna határozottan elítéli az Oroszországi Föderáció által a Krími Autonóm Köztársaságban és Szevasztopolban megrendezett parlamenti választást - áll a tárca által kiadott közleményben.

Kijev emlékeztetett arra, hogy a világ száz országa elfogadta az ENSZ közgyűlésének 2014. március 27-én született határozatát, amelyben a testület Ukrajna területi egységének szavatolása mellett foglalt állást. A közgyűlés a dokumentumban felszólított továbbá minden államot, nemzetközi szervezet és intézményt, hogy semmiféle olyan változtatást ne fogadjanak el legitimnek, amely megváltoztatja a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol városának státusát, és tartózkodjanak minden olyan tevékenységtől, illetve lépéstől, amely a státus megváltoztatásának elismeréseként értékelhető.

"Ukrajnában ennek fényében számítunk partnereink következetességére, a nemzetközi jog melletti elkötelezettségükre, Ukrajna területi egységének és szuverenitásának tiszteletben tartására. Arra szólítunk fel, hogy ne ismerjék el az orosz parlamenti választások részeként a megszállt Krím félszigeten leadott szavazatokat" - fogalmazott a külügyminisztérium. A tárca hozzátette, hogy átadja partnereinek azon személyek listáját, akik közvetlenül részt vettek a választások megszervezésében a Krímben. Kijev sürgette, hogy ezen személyeket is vegyék fel a szankciók által sújtottak listájára. Neveket Kijev még nem hozott nyilvánosságra.

Az orosz választások krími megtartása miatt Kijev több ízben is tiltakozott az elmúlt napokban, s nem először kéri a Nyugatot és a nemzetközi szervezeteket, hogy ne ismerjék el a voksolás ottani eredményét. Miután Moszkva a kijevi tiltakozás ellenére sem állt el attól, hogy megrendezze a választásokat a bekebelezett félszigeten, az ukrán fél közölte: az ukrajnai orosz külképviseleteken nem szavazhatnak az országban élő orosz állampolgárok. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő viszont múlt csütörtökön leszögezte: a kijevi nagykövetség, valamint a három ukrajnai főkonzulátus orosz területnek számít, ahol szavazóhelyiségek fognak működni. Vasárnap, az orosz alsóház, az Állami Duma képviselőinek megválasztása napján Kijevben és Odesszában is tüntettek radikális jobboldaliak a külképviseleti épületek előtt, és próbálták megakadályozni az orosz állampolgárok bejutását. A hatóságok a tiltakozók közül Kijevben két, Odesszában négy személyt vettek őrizetbe.

A vasárnap megtartott választásokon a Vlagyimir Putyin elnök mögött álló, kormányzó Egységes Oroszország párt a 450 fős Állami Dumában 140 mandátumot nyert a pártlistás és 203-at az egyéni körzetekben a szavazatszámlálás véglegeshez közeli eredménye szerint, ami bő háromnegyedes többséget jelent a parlament alsóházában.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.