- Ellentmondásos információk vannak egy készülő adócsomagról. Lesz, nem lesz, Lázár János ezt mondja, Varga Mihály azt. Mit hallani erről a tanácsadói piacon? Önöktől szoktak szakmai tanácsot kérni a törvény előkészítése során.
- Nem velünk szokták ezt megbeszélni, de az utóbbi évek tapasztalatai alapján a tavaszi csomagot mindig követi egy másik ősszel. Ezt az élet hozza így, a változó európai uniós jogszabályok, a gazdaság alakulása miatt kell egy korrekciós csomag. Ezt nem hívnám adócsomagnak, de ettől lehet akár 100 oldal terjedelmű is. Azt is halljuk, hogy készül egy új, önálló adóigazgatási törvény is. Mi, tanácsadók mindenesetre azt várjuk a legjobban, hogy mi lesz a beígért járulékcsökkentéssel. Ez nagyban javítaná a versenyképességet, de a költségvetéstől nem független, hogy mennyit lehet vágni.

- A munkaadók régóta szorgalmazzák ezt. Eddig a kormány nem mutatott nagy nyitottságot erre, aztán hirtelen előkerült az ötlet. Vajon mi lehetett ennek a hátterében?
- Ha sokáig szajkózunk valamit, az áttöri a gátakat. Nagyon hosszú ideje várja a piac, hogy csökkenjen a munkáltatók terhelése. A foglalkoztatást persze javítja, ha alacsony az szja, ami nálunk most 15 százalékos. De azt a munkavállaló érzi meg, az ő zsebére megy. A versenyképességre a fogyasztási adók sem hatnak olyan mértékben, mint az élőmunka teher szintje. Azt gyanítom, annak, hogy most bedobták ezt az ötletet, az lehetett a kiváltó oka, hogy sok helyen kritikussá kezd válni a munkaerőhiány. A bérek meglódultak, némely szektorban egészen látványosan. Márpedig ez versenyképességi feszültséget jelez, rontja a befektetési környezetet. A cégeknek muszáj alkalmazkodniuk, a kormány a járulék oldalán tud segíteni. Eddig azért ódzkodtak ettől nagyon, mert egy kisebb csökkentés is súlyos százmilliárdokat vesz ki a költségvetésből. Nagyon sok pénzről beszélünk tehát, ugyanakkor minimum 4-5 százalékpontos csökkentésre lenne szükség, ennyit már megéreznének a munkaadók. A költségvetés jelenlegi állapota alapján ezt több évre előre beütemezve, talán be lehet vállalni.

- Mi lesz így az egyszámjegyű, tehát maximum 9 százalékos szja-val, ez belefér még a járulékcsökkentés mellett a következő években?
- Ha a járulékhoz is hozzányúlnak, akkor azt mondom, a legrövidebb idő 5-6 év, ami alatt el lehet jutni 10 százalék alá. Ehhez forrást kell találni a büdzsében, amit én az adóknál már nem látok. Nincs sok mozgástér már a különadóknál, nincs olyan ágazat, ahonnan további 200-300 milliárdot még be lehetne beszedni. A kiút a növekedés felpörgetése lehet, olyan bővülést kell produkálni, ami kitermeli az adócsökkentés alapját. Szurkolok magunknak, hogy ez így legyen.

- Orbán Viktor 3-5 százalékos növekedést akar látni már rövidtávon is. Van ennek realitása?
- Szép lenne, de szerintem nem lesz ennyi a következő két-három évben. Átlagosan nem jön össze, főleg, ha az idei évet is figyelembe vesszük. Sok függ attól, hogyan alakulnak az uniós támogatások, mi tervez az EU a következő költségvetési ciklusban. A nemzetközi környezet miatt is van ok az aggodalomra, nem túl biztatóak a növekedési kilátások Európában. Mindezt figyelembe véve nem látom annak az esélyét, hogy a járulékokat 8-10 százalékkal csökkentse a kormány, de mind mondtam, jó lenne, ha rám cáfolnának.

- A három százalék feletti növekedési pálya esélyét mennyiben javította a múlt pénteki újabb felminősítésünk, amit ezúttal az S&P lépett meg?
Szerintem ez jelentős javulást a finanszírozási feltételekben már nem hoz, a piacok elég régen beárazták ezt a pozitív fejleményt.

- Hogyan látják a befektetők a magyar piacot mostanában? A legnagyobb cégekkel állnak kapcsolatban, nyilván elmondják az ügyfeleik, ha panaszuk vagy örömük van.
- Nincsenek jó híreim. Ha figyelmen kívül hagyjuk a bankszektor tőkepótlását az elmúlt években, akkor azt látjuk, hogy a nettó tőkebeáramlás, vagyis az FDI értéke lényegében nulla. Elsősorban azok fejlesztenek, akik már itt vannak, mert ők már komfortosan érzik itt magukat, nagyjából kiismerték a szabályozási, kulturális, politikai közeget. Zöldmezős beruházás viszont alig van, de ez lehet, hogy nem is akkora baj, azzal is jól járunk, ha a már itt lévők fejlesztenek. Ez valahol logikus is, minek vinnék máshova a kapacitásbővítést, ha nálunk már megvan a termelő bázisuk. Egy szlovákiai autógyárnak is jobban megéri, ha ott épít új gyáregységet. Ennek természetesen van méretgazdaságossági vetülete is.

- Elkezdődnek egyáltalán a puhatolózó tárgyalások az új gyártási helyszínt kereső befektetőkkel, vagy a kapcsolatfelvételre sem kerül sor? Ha mégis, hogyan folynak ezek mostanában?
- Ennek egyértelmű rituáléja van. A befektetők megversenyeztetik a potenciális régiós helyszíneket, kiválasztanak három-négy egyenértékű lokációt. Sok mindent vizsgálnak. Első körben nem az adó a fontos, hanem a logisztikai háttér, a munkaerőpiac, az ipari terület, ahol a befektetés megvalósulhat. Második, harmadik körben kerül aztán szóba a támogatás, az adókedvezmény. Felértékelődött az infrastruktúra-fejlesztés szerepe, szeretik, ha a kormány átvállalja tőlük a gyár környékének kiépítését.

- A politikai környezet mennyire számít?
- Számít. A minimumot biztosítani kell, legyen szó jogbiztonságról, stabilitásról. Magyarországon főleg a feldolgozóipari befektetők lehetnek elégedettek, nem sújtják őket különadók, nem zaklatják őket a hatóságok. Vörös szőnyegen járnak.

- A külföldi sajtó nem sugall rólunk befektetőbarát képet. Van ennek hatása?
- Biztos vagyok benne, hogy van, az FDI alakulása is ennek a bizonyítéka. Ha megnézzük a makrogazdasági számokat, azt látjuk, hogy az elmúlt években a környező országok jobban teljesítettek nálunk, válság ide, válság oda. Ez a befektetésekben is megmutatkozik.

- Volt pénzügyminiszterként milyennek látja az állam pénzügyeit. Az alacsony államháztartási hiány, az infláció stabilitást jelez, vagy a háttérben vannak problémák?
- Pozitív dolog, hogy 3 százalék alatt van a költségvetési hiány, azonban van, ami kockázatot jelent. Még mindig nagyon magas a kiadások és bevételek, azaz az elvonások szintje. A centralizáció a GDP 50 százaléka, míg a közép-európai versenytársainknál ez jóval alacsonyabb. A magyar állam túlterjeszkedik, a szomszédoknál ez másként van, ezért tudnak alacsonyabb adók mellett működni. Túl nagy az állam mérete, de ehhez nem igazodik a szolgáltatás színvonala. A magyar oktatással, az egészségügyi ellátórendszerrel senki nem elégedett. A teljes képhez tartozik, hogy például a bolgár, a román nyugdíjas nem él olyan jól, mint egy magyar. Természetesen az utóbbiak nyugdíja sem magas, abból nem lehet elvenni, de vannak a miénknél sokkal mértéktartóbb ellátórendszerek.

- Van még tartalék az állami bürokrácia leépítésében?
- A régi igazság szerint ezt nem lehet rábízni a bürokratákra, mert csak még nagyobb bürokráciát hoznak létre. Amikor a politikai vezetők arról beszélnek, hogy racionalizálni kell az államigazgatást, akkor azt tényleg komolyan gondolják. Ők is frusztráltak. Sokszor tapasztalják meg azt, hogy a kezdeményezéseik szétolvadnak a bürokratikus rendszerben. A karcsúsításból azonban nem lehet sokat megtakarítani. Inkább azt kellene alaposan megvizsgálni, hogy az oktatás infrastruktúrája miért igazodik a tíz évvel ezelőtti állapotokhoz. Kevesebb gyerek van, de a pedagógusok száma nem csökkent ezzel arányban. Hasonló a helyzet az egészségügyben is, a demográfiai folyamatok miatt egyre kevesebb az ellátandó ember. Itt valamelyest jobbak az arányok, a munkaerő elvándorlása miatt, de ebben a szektorban is megkövesedett struktúrák vannak.

- Ezek azért nem népszerű gondolatok. A kórház- vagy iskolabezárásokkal nem lehet szavazatokat szerezni.
- De nem is új gondolatok ezek. Vannak olyan egyetemi, főiskolai épületek az országban, amelyek a tíz évvel ezelőtt felsőoktatási igényeket tudják kiszolgálni, pedig azóta feleannyi diák jár oda, a működési, fenntartási költségek viszont nem igazodnak ehhez a megváltozott helyzethez. A kapacitások nem követik a változásokat, s amíg ez így marad, nem lehet értékelhető megtakarítást elérni.

- Az a kevés befektető, aki jön, milyen ágazatokban működik?
- Leginkább második, harmadik körös autóipari beszállítókról van szó, akik az Audi, a Mercedes fejlesztéseihez hoznak új kapacitásokat. De van példa az elektronikai iparban is, mint a Samsung új beruházása.

- A nemzetgazdasági tárca újragondolja a befektetés-ösztönzést, ennek során több kulcsfontosságú szektort jelölnek ki, mint az IT, a turizmus, az élelmiszeripar. A tőke keresi e területeken a befektetési lehetőségeket?
- Az biztos, hogy nálunk már nem fognak notebook gyárak épülni, az már Ázsiáé, de szerintem Varga Mihály miniszter sem erre gondolt. Az IT-szolgáltatásban valóban nagy fantázia van, de a nagyon súlyon munkaerőhiány miatt egyre nehezebb jó szakembereket találni. Ezt a KPMG-nél a saját bőrünkön tapasztaljuk, van egy nagyon erős, felkészült IT-csapatunk, de nehéz megtartani őket, mert a piacról folyamatosan vadásszák az embereinket a jobbnál jobb ajánlatokkal. Nyugatra pedig három-négyszer akkora fizetésért csábítják őket. Az élelmiszergazdaságban, illetve az agrárium egészében komoly hatékonysági problémákat látok. A turizmus szintén a jövő egyik iparága, mint az IT, de itt is érdemes újragondolni az irányokat, mert a wellness fürdők számát sok régióban már biztos nem érdemes gyarapítani. A piaci igényekkel azonban nem árt tisztában lenni. Budapesten is találunk ígéretesen indult, de végül bebukott projekteket, mint a Bálna a Duna-parton, vagy a Rácz-fürdő. Óvatosnak kell tehát lenni. Profi módon kell csinálni, a Balatonból is sokkal többet ki lehetne hozni. A turizmus felfuttatása ráadásul munkaerőt is fel tudna szívni.

- Már az NGM-ben is úgy látják, hogy túl egyoldalú a magyar gazdaság, leginkább uniós pénzekből történnek fejlesztések. Hogy lehet kiváltani az EU-forrásokat, hol rejtőzik a belső erőforrás?
- Érdemes felkészülni arra az időre, amikor csökken az uniós támogatás, de addig is sokkal hatékonyabban kellene felhasználni ezeket a pénzeket Sehova nem vezető kerékpárutak, negyven centiméteres kilátók, lekövezett főterek helyett valós gazdasági növekedést szolgáló projektekre van szükség. A mezőgazdaságban jól látszik, hogy a beérkező támogatások egy jelentős része valójában jövedelempótlást jelent, nem technológiafejlesztést. A kis földterületeken méretgazdaságossági okokból ennél többre nem is nagyon futja.

- Most a kis családi gazdaságok ellen érvel?
- Nem, a kis családi gazdaságok is össze tudnának állni, és közösen meg tudnák szerezni azt a technológiát, ami s hatékonyság növeléséhez vezet.

- Szövetkezzenek? Pont ebből nem kértek 26 éve.
- Igen, tegyék ezt, mint Dániában vagy Hollandiában az ottani gazdák. Kombájnon már nem ül ember, számítógéppel programozott gépek vetnek, aratnak. Nálunk meg 20 hektáros törpebirtokokon a régi technológiával dolgoznak.

- A kombájnos példáját tovább gondolva: középtávon, mondjuk 20 év múlva a robotizáció kiválthatja az élőerős munkaerőt? Fel van erre készülve a világ?
- Az elmúlt kétszáz évben folyamatosan zajlott ez a folyamat. A múlt évszázad elején a ló, az ehhez kapcsolódó gazdálkodás volt az, amivel a legtöbben foglalkoztak, ideértve a hadseregeket is. Mára ebből a hobbilovaglás maradt meg. Rengeteg ilyen változás volt. Nem hiszem, hogy a magyar munkaerő 50 százaléka tíz év múlva az utcán találja magát, de az biztos, hogy korunkban egy szakmai karrier során kétszer, háromszor váltani kell a nyugdíjig. Erre az oktatási rendszernek fel kell készítenie az embereket. A technológiai fejlődés miatt kiszorított emberek a szolgáltató szférában tudnak majd elhelyezkedni. Nemrégiben láttam egy listát egy brit lapban azokról a szolgáltatásokról, amelyekre egyre nagyobb igény lesz. A gyógymasszőrök előkelő helyen szerepeltek, ami logikus, hiszen öregszik a társadalom, és több ülőmunkát végzünk, mint korábban.

- A technológiai lemaradásunk mennyiben gátolja a felzárkózásunkat az uniós átlaghoz? Nekem úgy tűnik, ez egy soha véget nem érő versenyfutássá vált.
- Van benne valami. Akkor lenne látványos a felzárkózásunk, ha a gazdasági hatékonyságban, a termelékenységben eljutnánk az elit, tehát Ausztria, Németország szintjére. Ez is évtizedeket jelentene, viszont a tőkében - infrastruktúra, oktatási rendszer, de mondhatnék más példákat is - akkora a lemaradásunk, ami miatt jogos a pesszimizmus. Valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint a költségvetési hiány és az államadósság viszonyát. A deficitet pár év alatt le lehet vinni 6 százalékról 3-ra, de az államadósságot képtelenség ugyanennyi idő alatt 80-ról 40-re apasztani. Első lépésben mindenképpen javítanunk kell a gazdasági hatékonyságon. Számtalan olyan momentuma van az életünknek, amikor csak fogjuk a fejünket, mert nem hisszük el, ami történik. Mindenkinek ismerős helyzet, amikor az építőipari vállalkozó nem jelenik meg nálunk a megbeszélt időben. Ezek apró dolgok, de ilyen apró dolgokból rakódik össze a lemaradásunk. Lehet, hogy az Audiban, a Mercedesben kiemelkedő teljesítményt nyújt a magyar munkaerő, de ez nem az átlag. Hatékonyságunk még mindig fényévekre van az osztráktól.

- Az euró bevezetése is egy örök üldözéses versenynek tűnik.
- Főleg úgy, hogy én 2008-ra megígértem ezt az országnak.

- Kell ez egyáltalán nekünk?
- Nyugodtabb lennék, ha lenne eurónk. Emlékezzünk vissza, a magyar pénzügypolitikának nagyon nagy mutatványokat kellett végrehajtania annak érdekében az elmúlt években, hogy ne merüljünk el a vízben. A pénzügyi stabilitás szempontjából a válság idején nagy előny lett volna az euró. Mi ebben az akváriumban a magunk forintjával nagyon kicsik vagyunk a cápák között. A szlovákok jól menedzselték a tagságukat, nem álltak fejre a nehéz időkben, pedig a versenyképességük javításához nem állt rendelkezésükre az önálló deviza árfolyamának leértékeléséből elérhető pozícióelőny. A balti országok is jól megküzdöttek a kihívásokkal, amikor az euróhoz rögzített árfolyamrendszert működtettek. Olyan tettet hajtottak végre, ami szembe megy a közgazdasági tételekkel, miszerint rögzített árfolyam mellett fejre állsz a válságban, mert a bérekben nem tudsz kiigazítani. Ők megcsinálták. Pedig amikor abban az időben kint jártam lett kollégáimnál, és ránéztem a makroszámokra, azt mondtam nekik, egy év múlva csődbe megy az ország. Nem lett igazam. Ragaszkodtak a rögzített árfolyamhoz. Nekik ez fontos volt, részben mert ezzel is gyorsították az elszakadásukat Oroszországtól. Tudták, hogy egy esélyük van, ha szorosabbra húzzák a nadrágszíjat. Nálunk ezt a politika nem merné megtenni, de ez egy másik, hosszú történet.

- Akkor tehát nincs ellenérv, irány az eurózóna, amilyen gyorsan csak lehet?
- Azért nem árt az óvatosság, mert nem mindegy, milyen feltételekkel vezetjük be a közös pénzt. Nagyon kockázatos lenne túlértékelt devizával csatlakozni az eurózónához. Korábban Brüsszelből, illetve az Európai Központi Bankból olyan jelzések érkeztek az aspiránsokhoz, hogy erős monetáris rendszerhez erős devizával kell csatlakozni. Ma már erről talán ők is, mi is másként gondolkodunk. Van olyan feltételrendszer, ami mellett 20 év múlva sem érné meg belépnünk. De van olyan is, amivel gyorsan csatlakozhatnánk.

- Ha most csatlakoznánk, milyen árfolyammal kellene azt megtennünk?
Valahol a 325-ös árfolyamszint környékén. Ha a piacra bíznák, lehet, hogy ez 250 forint lenne. Én ettől azért óvnám a magyar gazdaságot. Nem állítom, hogy 400 forintos árfolyamra van szükség, de ha a mainál kicsivel gyengébb, az jó lenne nekünk. Ha nő a hatékonyság, az árfolyam kérdése úgyis kezelődik. Ha e nélkül nőnek a bérek, akkor keletkezik a probléma.

Kapcsolódó cikkek