brusszel


Kiderült, hogy mekkora GDP-re számítanak az elemzők

Figyelő Online
2016.09.21  13:03   
mail
nyomtatás
A magyar gazdaság az idén 2,2 százalékkal, míg jövőre 3,3 százalékkal bővülhet a Takarékbank Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint, az államháztartás hiánya a kormányzati várakozásoknál kedvezőbb, idén 1,6 százalék, jövőre 2,1 százalék lehet GDP-arányosan, az államadóssági ráta pedig a tavalyi 75,3 százalékról idén év végére 74,1, míg jövőre 71,9 százalékra csökkenhet.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a bank idei harmadik negyedéves elemzői sajtóbeszélgetésén szerdán kiemelte: a magyar gazdaság ismét gyorsítósávba került, az idei második negyedéves adat után kissé emeltek a korábbi 2,1 százalékos előrejelzésen. A növekedési és egyensúlyi mutatók tartós javulása várható a következő években, az átlagos GDP-növekedési ütem a 3 százalékot is meghaladhatja az évtized végéig. Hozzátette: ezzel jövőre a régiós középmezőnybe kerülhet Magyarország, a húzóerő a fogyasztás marad a következő években is.

A vezető elemző szerint a hitelminősítők felminősítéseinek sora a múlt pénteki S&P döntés után folytatódni fog, a Moody's novemberi felminősítése "borítékolható", kétévente újabb felminősítések jöhetnek.

Suppan Gergely elmondta: az uniós források gyorsuló felhasználása, a lakásépítések és állami beruházások érdemi bővülése, és több jelentős magánberuházás hatására a beruházások jövőre ismét érdemben erősödhetnek, miközben a foglalkoztatottsági és bérhelyzet kitartó javulásával párhuzamosan a fogyasztásbővülés üteme is számottevő marad. A fogyasztói árak az idei 0,5 százalékot követően jövőre 2,1 százalékkal nőhetnek, kamatemelésre pedig leghamarabb 2018-ban lehet számítani.
Kitért arra, hogy a beruházási adatokban idén még kétszámjegyű lesz a visszaesés, jövőre viszont ugyanekkora növekedést vár, döntően a csok, az újlakás-áfa csökkentése, az iroda beruházások felfutása, az uniós források lehívásának gyorsítása, továbbá az állami és autóipari, beruházások miatt.

Szavai szerint kényelmes helyzetben van a költségvetés, gyorsulhat az államadósság csökkenése, a kedvező egyensúlyi folyamatoknak köszönhetően pedig folytatódik a külső adósság csökkenése.
Rámutatott, hogy továbbra is erőteljes a javulás a külső egyensúly mutatóiban is. A folyó fizetési mérleg többlete még a korábban véltnél is erőteljesebben növekedhet: a tavalyi 4,4 százalékot követően idén 5,9 százalékon alakulhat a GDP-arányos többlet. Az EU-forrásbeáramlás idei átmeneti gyengülése miatt Magyarország nettó külső finanszírozási képessége ugyan a GDP 1 százalékpontjával mérséklődik, ennek ellenére továbbra is a régió legjobbjai sorába tartozik majd, ami meghatározó a külföldi adósságállomány gyorsuló leépülésében.
Elmondta: stabilan folytatódik a munkanélküliségi ráta süllyedése, a foglalkoztatás bővülésének üteme pedig továbbra is magas. A kedvező folyamatot az elsődleges munkaerőpiac meghatározó jelleggel befolyásolja, miközben mérsékelten bővül a közfoglalkoztatás is. Néhány ágazatban a munkaerő-kínálat elégtelensége már a foglalkoztatás bővítésének tényleges korlátját jelenti, ami például a kereskedelem vagy az informatika területén komolyabb bérfelhajtó nyomást alakít ki - közölte. Ez a személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkentése mellett idén különlegesen magas reálbér-dinamikát eredményez, ami a korábbi évekhez képest még 2017-ben is magas marad. A tavalyi 6,8 százalék után a munkanélküliségi ráta idén 5,3 százalékig süllyedhet, jövőre pedig már éves átlagban is 5 százalék alá kerülhet.
Kifejtette, a forint stabilan teljesít, a magyar fizetőeszközt továbbra is támogatja a makrogazdasági fundamentumok alakulása, továbbá az, hogy az év végén jó eséllyel már mindhárom nagy hitelminősítő intézetnél a befektetési kategóriában szerepel majd Magyarország. Ezért, még ha az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed kamatot is emel az idén, a forint tartani tudja a 310 alatti szintet az euróval szemben 2016 végéig, 2017-ben pedig már akár mérsékelten erősödhet is - prognosztizálja a Takarékbank.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.