brusszel


Olimpia 2024: Róma döntött

Figyelő Online
2016.09.23  09:51   
mail
nyomtatás
Matteo Renzi olasz miniszterelnök lezárt ügynek nevezte az olasz főváros visszalépését a 2024-es olimpiai jelöléstől és kizárta, hogy a kormány szembemenjen a római főpolgármester döntésével - írta a Corriere della Sera olasz napilap pénteken.

Az újság Matteo Renzit idézve hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi római főpolgármester döntését az olasz kormány és az olasz olimpiai bizottság (CONI) is tudomásul vette és "senki nem rendez olimpiát a főpolgármesterrel szemben".

Az olasz főváros vezetője szerdán vonta vissza Róma jelölését. Felelőtlenségnek nevezte a szerinte Róma adósságait csak növelő játékokra való pályázást. A jelölés visszavonásáról a római önkormányzati testület a tervek szerint jövő szerdán szavaz.

Luca Cordero di Montezemolo a 2024-es római jelölést kidolgozó bizottság elnöke a Corriere della Serának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Virginia Raggi döntése után már késő népszavazást tartani Rómában. Montezemolo hozzátette, a főpolgármesterasszony bejelentése benne azt a benyomást keltette, hogy Virginia Raggi "diktálás alatt" beszélt (vagyis a mögötte álló 5 Csillag Mozgalom ellenzéki párt vezérének, Beppe Grillónak engedelmeskedik). A Ferrari volt elnöke úgy fogalmazott, a római városháza rendkívüli lehetőséget utasított vissza, mivel elszalasztotta az alkalmat, hogy bizonyítsa, az 5 Csillag Mozgalommal az olasz főváros képes az átláthatóság és a törvényesség jegyében működni. Luca Cordero di Montezemolo megjegyezte, hogy hiába valószínűtlen, ő az utolsókig reménykedik abban, hogy mégiscsak Róma rendezheti a 2024-es játékokat.
Giovanni Malago a CONI elnöke kijelentette, "igazságtalannak" találja Virginia Raggi döntését, de semmilyen B-tervet nem léptetnek életbe ez ellen.

Raggi bejelentése nyomán Budapest mellett már csak két város - Los Angeles és Párizs - maradt versenyben. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben Limában dönt a
2024-es helyszínről.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.