brusszel


Itthon még nem érzékelhető a tejfelvárási árak emelkedése

Figyelő Online
2016.09.28  09:51   
mail
nyomtatás
Az európai országokban már megindult a tejfelvásárlási árak emelkedése, Magyarországon azonban ez még nem nagyon érzékelhető - mondta a földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
Fazekas Sándor kifejtette: Magyarországon feszültséget okoz, hogy egyes kiskereskedelmi láncok alacsonyan tartják az átvételi áraikat, ami kedvezőtlenül érinti a tejtermelőket és a tejfeldolgozókat is.

A miniszter problémának nevezte, hogy a hazai kereskedelmi láncok külföldről hoznak be tejet, tejtermékeket, míg más országok a saját tejtermelőiket is igyekeznek preferálni. Miközben jelentős mennyiségű áru érkezik így az országba importból, addig a magyar tejesgazdák egy része külföldre viszi a termékeit. A miniszter szerint ez egy piaci zavar, de bízik abban, hogy sikerül felszámolni.

Úgy vélte, ennek érdekében a tárgyalások mellett akár a demonstrációk is hasznosak lehetnek. Azt javasolta a gazdáknak, hogy nyugodtan lépjenek fel a saját érdekükben, mert minden egyes akaratnyilvánítás közelebb visz a megoldáshoz.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium a gazdák mellett áll, és arra törekszik, hogy piaci viszonyok között a termelők méltányos árat érjenek el. Hozzátette: bízik abban, a kereskedelmi láncok is tudomásul veszik, hogy a tejtermelőknek szükségük van a méltányos bevételre, hiszen anélkül nem tudják fenntartani a jószágállományt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.