brusszel


NVB: jogsértő volt az újpesti jegyző levele

Figyelő Online
2016.10.01  09:40   
mail
nyomtatás
Jogsértőnek ítélte pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az újpesti jegyzőnek a népszavazáson való részvételre és érvényes szavazat leadására buzdító levelét.
Az NVB-hez egy magánszemély fordult kifogással. Beadványában azt írta, a IV. kerületben ételcsomagot osztottak, a csomagban pedig benne volt Tahon Róbertnek, az újpesti jegyzőnek a levele, amiben a vasárnapi népszavazáson való részvételre és érvényes szavazat leadására buzdított.
Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, állapítsák meg, hogy a jegyző a levéllel megsértette a választás tisztaságára, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó választási alapelveket, és tiltsák el a jegyzőt a további jogsértéstől.

Mint mondta, a helyi önkormányzatok népszavazási kampányban való részvétele kapcsán a Kúria kifejtette, hogy a helyhatóságok a népszavazási kampányban részt vehetnek, akár a részvételre buzdításon túl is. Ugyanakkor - tette hozzá - a jegyző a helyi választási iroda, valamint az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője is, ezért a kampánytól távol kell magát tartania. Patyi András kitért arra, hogy a jegyző a levélben nemcsak a részvételre buzdít, "hanem a részvétel mellett a meghatározott irányú szavazásra is történik utalás", ez pedig sérti a választás tisztaságának és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásnak a választási alapelvét.

Az NVB egyhangú döntéssel megállapította a jegyző jogsértését.
A testület egy másik határozatában egyhangú döntéssel azt állapította meg, hogy a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnáziumban törvényt sértettek azzal, hogy szeptember 21-én az egyik tanteremben kihelyezték a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egyik plakátját. A határozat indoklásában hivatkoztak arra, hogy oktatási intézményben kampánykiadványokat nem lehet elhelyezni, mert azzal megsértik a választási eljárás alapelveit.
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük öt napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: NVBnépszavazás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.