brusszel


Az NVB szerint a népszavazásról szóló reklám nem politikai hirdetés volt

Figyelő Online
2016.10.02  19:00   
mail
nyomtatás
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint nem politikai, hanem társadalmi célú reklámnak számít az az M4 csatornán elhangzott hirdetés, amelyben többen a vasárnapi népszavazáson való részvételükről vallanak.
A testület pénteken hasonló határozatot hozott a TV2-vel kapcsolatban.
Az NVB 10:2 arányban meghozott határozata szerint a "Szeretem Magyarországot és szavazok október 2-án" üzenete nem politikai célú, hanem közérdekű, ezért nem tekinthető a kormány kampánytevékenységének.

A kifogást benyújtó szerint a hirdetés megjelentetésével a kormánynak több népszavazási kampányidőt biztosít a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. az M4 csatornán, mint amennyi a jogszabályok szerint járna. A beadványozó ezért a jogsértés megállapítását kérte.
Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta a testületnek, a kifogást utasítsák el. Mint mondta, a kifogásolt műsorszámban elhangzó szöveg a közvetlen demokrácia kiteljesülése, közvetetten a népszavazáson való részvételre biztatásként értékelhető, de nem a választói akarat befolyásolására irányul. Az elnök arra tett javaslatot, a bizottság azt állapítsa meg, a hirdetés nem a kormány álláspontját népszerűsíti, és nem hordoz politikai tartalmat.

Litresits András MSZP-delegált a vitában ezzel szemben arra hivatkozott, a kormány augusztus 13-a, a kampány kezdete előtt nem kampányolt, hanem tájékoztatott, de a kampány kezdete óta a kormány nem tud egyszerre tájékoztatni és kampányolni. A kormány két lovat nem tud egyszerre megülni - mondta, és emlékeztetett rá, korábban a "Magyarország jobban teljesít"-kampányt - amit a kormány szintén társadalmi célú hirdetésként közölt - a Kúria jogsértőnek találta.

Az NVB Litresits András és Bodolai László LMP-s delegált ellenszavazatával úgy döntött, a kifogásolt műsorszám társadalmi célú reklám volt, a kormány pedig kampányidőszakban is jogosult ilyet közzétenni.
Az NVB határozatai nem jogerősek, azokkal szemben öt napig lehet a Kúriához jogorvoslattal fordulni.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: NVBnépszavazás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.