brusszel


Ahány párt, annyiféle valóságérzékelés

Figyelő Online
2016.10.03  14:37   
mail
nyomtatás
A vasárnapi kvótareferendumot értékelte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtt, ahol úgy nyilatkozott, a népszavazás elérte a célját. Megerősítette, hogy alkotmánymódosítási javaslattal él. Az MSZP frakcióvezetője arra szólította a fel a kormányfőt, hogy a valós problémákkal foglalkozzon, a Jobbik elnöke vesztes politikusnak nevezte a miniszterelnököt. A Fidesz frakcióvezetője szerint soha ilyen politikai egység magyar miniszterelnök mögött még nem sorakozott fel, míg a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezetője úgy értékelte a kvótareferendumot hétfőn az Országgyűlésben, hogy a magyar választók jelentős része úgy döntött: védjék meg az ország szuverenitását.

A vasárnapi kvótanépszavazás elérte a célját, Magyarország döntött - értékelt Orbán Viktor napirend előtt. "A cél az volt, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, tisztázzuk, mit akarnak a magyarok a tömeges migráció ügyében" - mondta a kormányfő, jelezve, hogy 3 282 723 ember ezt elutasította. Úgy fogalmazott, mostantól nem a kormány és nem is a parlamenti képviselők akaratát, hanem mintegy 3,3 millió magyar emberét képviselik Brüsszelben. Összehasonlításul felidézte: amikor Magyarország az európai uniós csatlakozásról döntött, akkor 3 millió 50 ezer ember szavazata elég volt a belépéshez, most pedig mintegy 3,3 millió ember mondott nemet. Vasárnap a magyarok történelmet írtak, a nemek elsöprő győzelmével Magyarország nyert - jelentette ki a miniszterelnök.

Győzött a józan többség - így az MSZP

Foglalkozzon a valós problémákkal is! - szólította fel az MSZP frakcióvezetője a miniszterelnököt a napirend előtti felszólalásra reagálva. Tóth Bertalan szerint a népszavazás eredménye: 5:3, a választópolgárok többsége, ötmillióan döntöttek úgy, hogy nem vesznek részt a Fidesz által rendezett "értelmetlen, drága és hazug színjátékban". Hozzátette: a kvótakérdés napirenden tartása egyedül Orbán Viktor érdeke. Az ellenzéki politikus azt mondta: a kormányfő győzelemnek állította be az egyértelmű kudarcot, holott a választópolgárok többsége átlátott a szitán, nem hagyta magát félrevezetni. "Győzött a józan többség", ötmillió ember vasárnap nemet mondott a Fidesz és a Jobbik politikájára, pontosan tudták, hogy a népszavazás nem megoldás, ahogy az alaptörvény-módosítás sem - tette hozzá. Szerinte az otthonmaradók és az érvénytelenül szavazók is aggódnak Magyarország jövőjéért és biztonságáért. Ezek az emberek a menekültválság mellett aggódnak az egészségükért, a gyermekeik oktatásáért és a megélhetésükért is - folytatta Tóth Bertalan.

A frakcióvezető szerint ha a miniszterelnök a megoldást az alaptörvény-módosításban látja, azzal elismeri, teljesen felesleges volt a népszavazás és elkölteni 17 milliárd forintot. Jelezte, kezdeményezik, álljon fel eseti bizottság a kampányköltségek vizsgálatára, "mely fideszes haver és barát" zsebét gazdagította a felelőtlen pénzköltés.
Kijelentette: a kormánynak eddig is minden eszköze megvolt ahhoz, hogy garantálja az ország biztonságát, döntsön a menekültkérdésről, az elmúlt években "mindent megkapott ehhez, pénzt paripát, fegyvert". Hozzátette: nincs szükség az alaptörvény módosítására, így az MSZP nem is támogatja azt.

Tóth Bertalan azt mondta, a menekültválságnak kizárólag európai szintű megoldása lehet, ezt a magyar kormánynak segítenie kell. Az MSZP felelős ellenzéki pártként benyújtja a nap folyamán a parlamentnek a Felelősség és biztonság című programját, amely pillérei a közös uniós határvédelem, a közrend biztosítása, a menedékkérelmek emberhez méltó elbírálása - mondta.

Vona: Orbán Viktor mondjon le

Vesztes politikusnak nevezte és lemondásra szólította fel a Jobbik elnöke Orbán Viktor miniszterelnököt. Vona Gábor szerint Brüsszel a kormányfő - kvótareferendummal kapcsolatos - felelőtlenségét és hibáját kíméletlenül ki fogja használni Magyarországgal szemben. Az ellenzéki politikus felidézte, a Jobbik tavasszal javaslatot tett az alaptörvény módosítására. Nem szégyelli magát a miniszterelnök, hogy fél év és 15 milliárd forint "eltékozlása", egy sikertelen népszavazás után előáll ugyanezzel a javaslattal? - kérdezte. Hangsúlyozta, a Jobbik kezdetektől fogva elutasítja a migrációt és a kvótát. "És én pontosan ezért haragszom önre és követelem a lemondását, mert ön ebben a számunkra nagyon súlyos kérdésben Magyarországot belelavírozta egy veszélyes és kudarcos helyzetbe, és ezt a csatát elveszítette" - fogalmazott.
Hozzátette: Orbán Viktor hazárdjátékot játszott Magyarországgal, nem tudott parancsolni a belpolitikai egójának.

A jobbikos politikus azt mondta: vasárnap este óta "miniszterelnök úr, ön egy vesztes politikus. A kvóta ügyében elveszítette ezt a küzdelmet". Vona Gábor szerint Orbán Viktor hitelessége, tekintélye, ereje az európai szintéren végletesen megcsappant, nem fogják komolyan venni a brüsszeli bürokraták a kvóta elleni harcban. Ne legyenek illúziói, és ne is ringasson illúzióba senkit! - szólított fel. Az ellenzéki politikus azt firtatta, felfogta-e egyáltalán a miniszterelnök, mit tett, hogy mekkora kárt okozott saját hazájának felelőtlenségével. "Jelen pillanatban, a népszavazás után Magyarország pozíciója a kvóták elleni harcban rosszabb, mint a népszavazás előtt volt" - jelentette ki. Megjegyezte: Orbán Viktor "aduászt" adott Brüsszel kezébe, Brüsszelt nem fogja érdekelni Habony Árpád kommunikációs javaslata, csak az fogja érdekelni, hogy a miniszterelnök érvénytelen népszavazásba vitte bele az országot.

A Jobbik vezetője közölte, miközben a társadalom 80-90 százaléka elutasítja a kvótát, alig negyven százalék jelent meg a népszavazáson. A kvótákat elutasító emberek több mint a fele otthonmaradt, ezzel Orbán Viktornak üzentek - közölte. Az üzenték: elég volt a durva, erőszakos kampányból, a közpénzek pazarlásából. Félnek a migrációtól, a terrorizmustól, de a miniszterelnök túlhatalmától még jobban félnek - értékelt Vona Gábor.

Kósa: Aki Orbán lemondását követeli, semmit sem ért a politikához

A Fidesz frakcióvezetője szerint soha ilyen politikai egység magyar miniszterelnök mögött nem sorakozott fel a választópolgárok részéről. Kósa Lajos az Országgyűlésben a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta, külön lényeges, hogy ez Magyarország és a magyar nemzet védelmében történt.  Az, aki ezek után a kormányfő lemondását követeli, semmit nem ért a politikához és arra biztatja a miniszterelnököt, hogy hagyja cserben azokat a választókat, akik a haza védelmében egyetértettek vele, és felhatalmazták arra, hogy minden eszközzel védje meg az országot a migrációs hullám ellenében - mondta a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint külön figyelemre méltó az, hogy a lemondását olyan politikus követeli, aki nemrégen még azt mondta, az emberiség utolsó mentsége a muszlim vallás.  Voltak már ilyenek, Thököly Imrék és mások Magyarországon, akik a kereszténység ellen a törökkel is szövetkeztek volna, nem ismeretlen ez a magatartás - jegyezte meg.

A kormánypárti politikus szerint az is kiderült vasárnap este, hogy a haza védelmében az ellenzékre nem számíthat az ország. Kósa Lajos azt mondta, hogy fontosabb volt nekik a saját pártpolitikai szempontjuk, mint az, amit az ellenzéki választók közül is sokan megértettek, hogy "a haza védelme, Magyarország védelme, a magyar értékek, a magyar kultúra, a magyar civilizáció védelme" előrébb való, holmi pártpolitikai jelentéktelen szempontnál. Szerinte, ha a Jobbik egy pillanatra is komolyan vette volna azt amit mondott, akkor nem lett volna a választásnak olyan eredménye Ózdon, "ahol igen régóta mérgezik a levegőt", hogy csak 31 százaléknyian mondtak véleményt. Hozzátette: ha közjogi, direkt következménye a népszavazásnak nincs is, de ha 3 millió 56 ezer ember véleménye elég volt ahhoz, hogy Magyarország belépjen az unióba, akkor 3 millió 284 ezer ember véleménye bőségesen elég ahhoz, hogy Magyarország elszántan szembe szálljon a kötelező betelepítési kvótával, még akkor is, ha az ellenzék ebben nem partner.

A KDNP is értékelt

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a magyar választók jelentős része úgy döntött vasárnap: védjék meg Magyarország szuverenitását.
Hangsúlyozta: ezt meg kell őrizni, mert ha elveszítjük, akkor oda jutunk, hogy kívülről diktálnak, és azt sem dönthetjük el, ki legyen a szomszédunk. Harrach Péter az Országgyűlésben a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva kiemelte: ők elegendőnek találják a 3,3 millió szavazatot. Hozzátette: az a közel ötmillió ember, akiktől politikai aktivitást látnak, akik érdeklődnek a közélet iránt, azoknak a kétharmada elment voksolni és nemmel szavazott.

A KDNP-s politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy egymillióval többen mentek el most vasárnap, mint azon az országgyűlési választáson, ahol kétharmadot szereztek a kormánypártok. Az érvényesség kapcsán kitért arra is, hogy több ország van Európában, ahol a vasárnap elért arány elsöprő többséget jelentett volna, és fel sem merült volna érvényesség kérdése. Példaként említette Ausztriát, Belgiumot, Franciaországot, Németországot, Finnországot, Írországot, Luxemburgot.
Hozzátette: a kampány során az elmúlt hetekben a bevándorláspárti baloldal nem tudott mit mondani, és a Jobbik magatartása is sajátos volt, azt mondták nemmel kell szavazni, de egy lépést sem tettek a kampányban ennek érdekében.
Megjegyezte: az alaptörvény módosításakor egészen más a helyzet, ha van egy ilyen erős legitimáció, mint ha nincs.

LMP-s történet

A frakcióválaszok során az LMP részéről Szél Bernadett jelentkezett volna felszólalásra. Kövér László házelnök Schmuck Erzsébet, frakcióvezetőtől azt kérte, határozza meg, milyen minőségben tenné ezt képviselőtársa. Miután a társelnöki címet jelölte meg, a házelnök jelezte, hogy ezt a titulust a házszabály nem ismeri, és az Országgyűlés szempontjából ez irreleváns. Schmuck Erzsébet ezt követően közölte, hogy Szél Bernadett frakcióvezető-helyettesként beszélne. Arra, hogy megválasztásáról mikor tájékoztatják az Országgyűlést írásban, azt válaszolta, rövid időn belül.
Kövér László ezután felajánlotta a felszólalás lehetőségét Schmuck Erzsébetnek, aki azonban nem kívánt élni vele.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.