brusszel


Tüntetés a Koszovói Megváltó Krisztus templom lerombolásáért

Figyelő Online - Ozorai Fanni - Balkán Expressz
2016.10.04  15:50   
mail
nyomtatás
Összecsapások törtek ki a rendőrség és a pristinai egyetem hallgatói egy csoportja között, egy templom miatt. A nem mindennapi tüntetésen a diákok a fővárosi (egyébként tankönyvbe illően csúnya) egyetemi könyvtár mellett álló, ‘Megváltó Krisztus' ortodox templom felújítása ellen keltek fel .
"Ez az épület elveszi az egyetemi teret és a Milosevic-rezsim alatt épült" - ez a szöveg állt azon a falragaszon, amit a rendőrség később eltávolított a Megváltó Krisztusról. Egy könnyű sérülésen kívül más atrocitás nem történt, a rendőrök nyolc diákot őrizetbe vettek.

Az ominózus templom viszont további hullámokat vet: Flamur Pireva, a pristinai egyetem diákparlamenti tagja kijelentette, hogy az épületet engedély nélkül húzta fel a szerb ortodox egyház és az « soha nem vallási, hanem politikai célokat szolgált. Minden vallási, etnikai és politikai jellegű építkezés pedig sérti az egyetemi autonómiát »

A templom a ‘90-es évek elején épült a korabeli szerb adminisztráció megbízásából - ugyanez a szerb-domináns jugoszláv rezsim igyekezett erőszakkal ellehetetleníteni a koszovói albánokat, illetve viselt hadat a születő állammal, szemet hunyva azon kellemetlen tény felett, hogy a régió lakossága ekkor már több, mint 90%-ban (iszlámvallású) koszovói albán volt. Az 1999-es koszovói háborúnak csak Belgrád 78-napos bombázása tudott véget vetni, Koszovó államiságának kérdése pedig azóta sem rendeződött. A banálisnak tűnő botrány tehát sokkal mélyebb kisebbségi kérdéseket, kulturális ellentéteket takar.

Az épület 1999 óta a KFOR (a NATO békefenntartó missziója) védelmében áll, a szerb vallási hatóságok pedig nemrég kezdték el a soha be nem fejezett (és minden bizonnyal nemigen frekventált) épület renoválását - pontosabban csak kezdték volna, mivel a városvezetés megszakította a munkálatokat. « Pristina polgármesteri hivatala a kérések ellenére sem rendelkezik semmilyen dokumentációval az épületet illetően », magyarázta a polgármester, Shpend Ahmeti.

A botrányhoz hozzátesz, hogy egy nappal korábban két, ortodox templomokról filmet forgató újságírót kitiltottak az országból. Az orosz és ukrán kollégája vélhetően vízum nélkül léphettek be az országba, ugyanis sem Moszkva sem Kijev nem ismeri el Koszovó függetlenségét.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.