brusszel


Miről szólt a kvótareferendum?

Figyelő Online
2016.10.06  17:00   
mail
nyomtatás
A menekültek áthelyezéséről szóló uniós tanácsi döntés elsősorban a szolidaritásról szól, a magyarországi, kötelező kvótákról tartott népszavazás pedig jövőbeni intézkedésekre vonatkozott - közölte Alexander Winterstein, az Európai Bizottság szóvivője a testület szokásos, déli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Winterstein elmondta, a szolidaritás fogalmát konkrét szabályokba foglalta a (tagállamok képviselőit) tanács és meghatározta, hogy mit jelent a menekültek áthelyezése. A menekültválság átfogó problémájára teljes körű csomagot készített, amelynek része például a közös uniós határ- és parti őrség is, amely éppen csütörtökön kezdte meg működését a bolgár-török határszakaszon.

Arra az újságírói kérdésre, amely szerint Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztos eltérő politikai véleményt képvisel-e Brüsszelben és hazájában a szóvivő kijelentette, az Európai Bizottság a kontinens egyik legátláthatóbb intézménye, ahol minden bizottsági vita, döntés naprakészen követhető, amelyek között minden uniós biztos tevékenysége is megtalálható.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.