brusszel


Kósa szerint meglehet a többség

Figyelő Online
2016.10.12  09:58   
mail
nyomtatás
A Fidesz frakcióvezetője szerint össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot a kvóta kizárását érintő alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti többség. Így értékelt Kósa Lajos szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában és az M1 aktuális csatornán az előző napi többpárti egyeztetés után.
Kósa Lajos tárgyszerűnek és lényegre törőnek nevezte a keddi, eredetileg ötpártira tervezett egyeztetést, amelyen az MSZP és az LMP nem vett részt. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselőivel tartott hárompárti egyeztetés alapján a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: vannak technikai részletek, amelyekben módosításra lesz szükség, de tartalmi kérdésben csak egy dologban voltak más állásponton. A Jobbik ugyanis azt javasolta, hogy az a törvény, amelyet az Alaptörvény felhatalmazása alapján majd a parlamentnek el kell fogadnia a kvóta ellen, sarkalatos törvény legyen, míg az eredeti kormányfői előterjesztésben sima törvény szerepel.

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: az alaptörvény módosításáról többpárti és a pártelnökök között kétoldalú egyeztetéseket is tartanak még. A parlamenti vitát jövő hétfőn folytathatják le.

Orbán Viktor október 2-án este, a kvótareferendum eredményeinek előzetes megismerése nyomán jelentette be, hogy alkotmánymódosítást javasol a parlamentnek, mert "az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben".

A kormányfő hétfőn terjesztette be az Országgyűlésnek az alaptörvény módosítását kezdeményező javaslatát, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.