brusszel


Stabilan, fokozatosan növekedni – ez a cél

Figyelő Online
2016.10.13  16:02   frissítve: 2016.10.13 16:11
mail
nyomtatás
A múlt év hasonló időszakát és a tulajdonosi elvárásokat is sikerült túlszárnyalni a Hungrana Kft.-nél az idei év első felében. A társaság jó helyzetben van az európai cukorpiac 2017. októberi megnyitásával járó változások kezelésére, azonban a hosszú távú stratégiai gondolkodás még nagyobb felkészülést igényel.


Az egyik legjelentősebb hazai élelmiszeripari vállalkozásnak számító Hungrana tulajdonosai az elmúlt tíz évben összesen több mint 225 millió euró értékben valósítottak meg kapacitás- és hatékonyságnövelő fejlesztéseket az üzemben. A beruházások idén is folytatódtak, melyekből kiemelkedik a 2,8 milliárd forintos projekt keretében épült új pelletáló részleg. Az új részleg már teljes kapacitáson üzemel, és hatalmas az igény az itt előállított takarmányra.

A tavalyi év jó eredményeinek köszönhetően tovább emelkedtek a tulajdonosi elvárások, és 2016 eddigi időszakában sikerült még azokat is túlszárnyalni – mondja Kelemen Kálmán, a társaság pénzügyi és ügyvezető igazgatója. A múlt év hasonló időszakához képest 5,5, míg a tervezetthez viszonyítva 4 százalékkal több kukoricát tudott feldolgozni a vállalat. „Ez nagyon komoly előrelépés, és azt mutatja, hogy a gyár megbízhatósága, az üzemeltetés biztonsága sokkal magasabb szintre jutott, mint korábban bármikor” – fogalmazott a sikerek kapcsán Kelemen Kálmán. 

Fontos eredmény, hogy a kapacitás növelését úgy tudták elérni, hogy közben odafigyeltek a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelmi szempontokra is. A vállalat fajlagos energiafelhasználása a tervezettnél is jóval kedvezőbb. Ebben szerepet játszik az is, hogy jelentősen bővült a megújuló energiaforrások aránya az energiafelhasználáson belül, 14 százalékkal több „zöld” energiát használnak most, mint egy éve. 
A hatékonyabb termelés és a jobb kapacitáskihasználás éreztette hatását az eredménytermelő képességen is, a Hungrana Kft. üzemi szintű eredménye 20 százalékkal múlta felül a tervezettet az első 9 hónapban, és magasabb a tavalyinál is.

„A több mint 100 éves Hungrana nagy hagyományokkal rendelkező társaság, és nagyon jó helyzetben van ahhoz, hogy megfelelően kezelje a cukorpiacon várható változásokat. Az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve jól felkészült a cég, nagyon komoly tudású szakemberekkel dolgozhatunk, ami jó alapot teremt a következő időszak kihívásainak leküzdéséhez” – teszi hozzá a vezető.  A következő másfél év arról szól majd, hogy még jobban felkészüljenek az európai cukorpiac 2017. októberi megnyitására, a cukor-kvótarendszer megszűnésére. „Most térképezzük fel, hogy a változás milyen feladatokat ró ránk. Az biztos, hogy szükség lesz a szervezet fejlesztésére, a vevőkör szélesítésére, a stratégiai kapcsolatok erősítésére. Emellett tovább kell fokoznunk az energiahatékonyságot, és arra törekszünk, hogy az adott műszaki paraméterekből minél többet hozzunk ki. Azt gondolom, hogy a rendszerben sok helyen van még tartalék, ezek kihasználása is fontos lesz a jövőben. Stabilan, fokozatokan törekszünk a növekedésre, a céljaink elérése érdekében a stratégiai pontok kitűzése elengedhetetlen” – tette hozzá Kelemen Kálmán. 

A Hungrana Kft.-ben az Agrana cégcsoport, valamint a világ legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata, az ADM 50-50 százalékos részesedéssel bír. A cég Európa legnagyobb kukoricafeldolgozó üzemét működteti, az Európai Unióban termelt izocukor – folyékony állapotban lévő cukor – mintegy harmadát, 250 ezer tonnát a vállalat állítja elő. A társaság a teljes hazai kukoricatermelés 15 százalékát használja fel. Jelenleg mintegy 750-800 szerződéses partnerük van, de rajtuk keresztül legalább 4500-5000 gazdával állnak kapcsolatban. Kizárólag magyar gazdáktól, magyar termelésű, kiváló minőségű, GMO-mentes kukoricát vásárolnak.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



A növekedés X-faktora

Miért van óriási különbség egyes országok fejlettségi szintje között?

Az Aquaprofit Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Az Aquaprofit Műszaki, Tanácsadási és Befektetési Zrt. nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díját

Figyelő Top200 Gála 2016 - galéria

Képgaléria a Figyelő hetilap legsikeresebb vállalatokat díjazó TOP 200 Gálájáról.

top200