brusszel


Adománygyűjtésbe kezdenek a szocialisták

Figyelő Online
2016.10.15  15:54   
mail
nyomtatás
Országos adománygyűjtésbe kezd novemberben az MSZP, hogy segítse azt a több millió szegény embert, akiket a kormány "az út szélén hagyott" - mondta az ellenzéki párt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján szombaton.

Bangóné Borbély Ildikó annak kapcsán, hogy október 17-e a szegénység elleni küzdelem világnapja, kijelentette: a kormány az elmúlt hat évben elkezdett jelentősen kihátrálni a jóléti állam modelljéből. Évről évre kevesebbet fordít a szociális ellátásokra, a szegények támogatására, és több száz milliárd forintot vont ki a társadalompolitika egyes területeiről.
Emiatt ma a szegénység mélységét mutató adat rosszabb, mint a válság előtt volt - hangsúlyozta. A dolgozói szegénység csaknem a kétszerese a hat évvel ezelőttinek, ezen belül a diplomásoknál kétszeres, az alacsony iskolai végzettségűeknél 35 százalékkal nagyobb a szegények aránya, mint 2010-ben - közölte a politikus.
Hasonlóan riasztóak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai is, amelyek szerint Magyarországon ma 228 ezer 15-29 év közötti fiatal van, aki semmilyen ellátási rendszerben nincs benne. Ők tehát nem járnak iskolába, semmilyen ellátást nem kapnak, éppen ezért a Központi Statisztikai Hivatal munkanélküliségről szóló adataiban sem jelennek meg - hangsúlyozta.

Úgy összegzett: a kormány lemondott több millió emberről, és ezért történelmi felelőssége lesz nemcsak az egymás elleni gyűlölet szításában, hanem a magyar társadalom elnyomorításában is.

Ezért az MSZP, amíg nincs kormányon, ott segít, ahol tud: a párt novembertől országos adománygyűjtésbe kezd - közölte a képviselő. Bangóné Borbély Ildikó arra kért mindenkit, hogy támogassa a kezdeményezést, hogy a pártnak elvitt tartós élelmiszert, meleg ruhát, játékot, édességet december közepe és március közepe között eljuttathassák a szegényekhez. Céljuk, hogy az ország mind a 106 választókörzetében eljussanak a szerény körülmények között élőkhöz - közölte.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: MSZPszegénység

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.