brusszel


Medicina konferecnia: egészség nélkül nincs gazdasági növekedés

Figyelő Online - Nógrádi Tóth Erzsébet
2016.10.23  17:00   
mail
nyomtatás
Jövőre hazánk ad otthon a WHO Európai Regionális kongresszusának, ez az egyedülálló hazai esemény szolgált alapul a Figyelő múlt héten tartott XXXIV. Medicina konferenciájának. A tanácskozáson az egészségügyet korábban és jelenleg irányító miniszterek az egészségtudatosság javítása mellett az ágazat közkiadásainak növelését is fontosnak tartották.
A gazdaság fejlődése érdekében Magyarországon elengedhetetlen egy átfogó, kormányzati ciklusokon átívelő ágazatközi egészségpolitika kialakítása, amely képes javítani a lakosság rossz egészségi állapotán. Ezzel kezdte előadását Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója. Több mint 280-an vettek részt a magyar lakosság egészségi állapotáról, a betegségek és a korai halálozás csökkentésének lehetőségeiről, az egészségügyi ellátásban meglévő egyenlőtlenségek felszámolásáról szóló rendezvényen. A 30 éves fennállását ünneplő Joint Venture Szövetség Egészségügyi Bizottsága erre az alkalomra készítette el a magyar népesség egészségi állapotáról és az egészségügyi ellátórendszer megítéléséről szóló, 1000 fő megkérdezésével készült felmérését. Blazsevácz Péter a JVSZ egészségügyi bizottságának elnöke úgy fogalmazott: „a több mint 200 külföldi és hazai tagvállalatot magában foglaló és 100 ezer embert foglalkoztató JVSZ számára azért is fontos az emberek egészsége, mert az egészséges humán erőforrás a gazdasági növekedés feltétele. Ezért tartottuk fontosnak a korábbi konferenciákat, és tarjuk fontosnak a jelenlegi Medicina konferenciát is. Párbeszédre törekszünk az illetékes döntéshozókkal és az egészségügyben érintett szervezetekkel."

Egészség 2020 program
A WHO „Egészség 2020" programja egyebek mellett célul tűzte ki a korai halálozás (a 65 év alattiak) és a csecsemőhalálozás csökkentését, a születéskor várható élettartam növelését, az egészségben eltöltött életéveket. Hazánkban a nők születéskor várható élettartama 78,7 év, ez 5 évvel rövidebb az EU 15 átlagától, a férfiaknál 72 év, ez 7 évvel rövidebb az EU 15 átlagától. „A WHO célja az egészség-egyenlőtlenségek mérséklése" - mondta az igazgató asszony. Kitért az egészségtelen életmódra, a dohányzók és alkoholfogyasztók, az egészségtelenül táplálkozók, a mozgásszegény életmódot folytatók magas arányára. E tekintetben hazánk - a nemdohányzók védelméről szóló törvény, az egészségtelen élelmiszerekre kivetett népegészségügyi termékdíj, az iskolai testnevelési órák számának növelése és az egészségesebb közétkeztetés ösztönzése ellenére - még mindig előkelő helyen van, az intézkedések hatása várhatóan később jelentkezik. Nemzetközi szinten is vezető helyen állunk a szív-érrendszeri- , a daganatos megbetegedésekben.

A JVSZ felmérésben megkérdezettek is rossznak gondolják a magyarok egészségét, egy tízfokozatú skálán átlagosan mindössze 3,85-re értékelték azt. A saját egészségi állapottal való elégedettséget tekintve a legalább középfokú végzettségűek, valamint a szellemi dolgozók elégedettebbek saját egészségi állapotukkal, az átlag alatti értékelést adtak az alapfokú végzettségűek és a nyugdíjasok. Azt is firtatták a vizsgálatot végzők, hogy milyen mértékben törekednek az emberek az egészségük megőrzésére? Kiderült, hogy az anyagiak hiánya (54,7%), az idő hiánya (32,7%) és a kényelem (29,7%) hátráltatja őket abban, hogy többet tegyenek egészségük megőrzése érdekében.

A betegségteher a GDP 12 százaléka

A magyar kormányzat, a WHO-val együttműködésben tanulmányt készített az emberek egészségi állapotát meghatározó társadalmi tényezőkről. Kiderült belőle az is, hogy az elkerülhető betegségteher közvetett és közvetlen költségei a magyar GDP 12 százalékát teszik ki. A 2015-ös egészségjelentésben ezt a GDP egyötödére becsülték. Azt is megállapították, hogy az emberek egészségtudatosságának javítása mellett fontos az egészségügyre fordított közkiadások növelése, erre a mostani pozitív gazdasági folyamatok lehetőséget is adnak. Az Európai Unió országaiban ez az arány 2000 és 2010 között 12,3 százalékról 13,7 százalékra nőtt. (Magyarországon annak ellenére, hogy nőtt az egy főre jutó egészségügyi kiadás, a GDP arányos egészségügyi közkiadások szintje 2015-ben 4,7 százalék volt).

A betegek 26,6 százalékos közvetlen egészségügyi kiadása messze a biztonságosnak ítélt 15 százalék fölött van. A WHO „Egészség 2020" programjában különös hangsúlyt kapott az alapellátás közösség orientált jellegének erősítése rendkívül fontos. A Svájci Hozzájárulás Program és a magyar kormány közötti együttműködési megállapodás eredményeként 2012-ben elindított alapellátás-fejlesztési modellprogram nemzetközileg is példaértékű. A két leghátrányosabb helyén, az észak-kelet magyarországi és az észak alföldi régiókban 24 háziorvosi praxis bevonásával 4 praxisközösséget alakítottak ki. Egy praxisközösségbe 6 háziorvos és praxisnővér került, közösen foglalkoztatnak egy-egy gyógytornászt, dietetikust, egészségpszichológust, praxisközösségi nővért, s két népegészségügyi szakembert. Csatlakoztak hozzájuk az anya- és gyermekvédelmi teendőket végző védőnők is. A háziorvos nyújt ellátási szolgáltatást, irányítja a beteget az ellátás magasabb szintjére. A krónikus betegek gondozása rehabilitációs fókuszú.

Az V. Egészségügyi Miniszteri - Államtitkári Csúcstalálkozó
A csúcstalálkozón Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár biztatónak nevezte, hogy az ágazat jövő évi költségvetése jelentősen nagyobb az ideinél. Ebből a dolgozók béremelése mellett tovább erősítenék az alapellátást, az ott dolgozók ugyanis sokat tehetnének a lakosság egészségmegóvása, a betegségek időbeni felismerése érdekében. Egyetértettek ezzel az előd egészségügyi miniszterek, akik többsége szerencsésnek tartaná, ha ismét önálló egészségügyi minisztérium irányítaná az ágazatot. A második Orbán kormány szüntette meg azt, Réthelyi Miklós miniszter hat államtitkárságot, közte az egészségügyit is felügyelte. Ő úgy véli, hogy ez azért szerencsés, mert az emberek egészségi állapotát meghatározó sport, oktatás, kultúra is egy ernyő szervezet alatt dolgozhat. Hasonlóan vélekedik a hivatalban lévő jelenlegi államtitkár is.

Rácz Jenő, Mikola István, Réthelyi Miklós, Kökény Mihály, Nógrádi Tóth Erzsébet, Ónodi-Szűcs Zoltán, Horváth Ágnes, Gógl Árpád


Mikola István korábbi egészségügyi miniszter azonban szerencsésebbnek tartaná, ha az ágazat mindenkori vezetője részt venne a kormányüléseken, így szükség szerint kiállhatna a szakmai feladatok, és a hozzá rendelt források elnyerése mellett. Gógl Árpád fontosnak tartaná az egészségtan oktatást, és rendezett rendszerben szeretné látni az egészségügy működését. Rácz Jenő az emberek egészségtudatának fejlesztését tartja fontosnak, e célból már létre is hozott Veszprémben egy közel kétszáz fős csoportot, akik saját egészségük menedzselésére vállalkoztak. Horváth Ágnes úgy vélekedett, hogy az orvosok itthon tartása létkérdés, amihez a megfelelő jövedelmek mellé megfelelő munkakörülményeket is kell rendelni. Mikola István szerint ezt segíthetné az általa az első Orbán kormány ideje alatt kidolgozott szellemi szabadfoglalkozású orvoslás és az ágazat feltőkésítése. Kökény Mihály tovább erősítené a népegészségügyi fókuszú egészségügyi rendszert, és sürgette a kormányzati ciklusokon átívelő egészségpolitikát.

Medicina TOP évkönyv
Negyedik alkalommal jelent meg az idén a Medicina TOP évkönyv, amelyet a konferencián mutatott be Prof. Dr. Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, az évkönyvhöz kötődő kiválósági díjakra érkező pályázatokat elbíráló zsűri elnöke. A kötet első részében kapott helyett a 200-200 legnagyobb bevételű közfinanszírozott gyógyító intézmény, illetve egészségipari vállalat. Az évkönyvben a mennyiségi rangsorolás mellett az államigazgatási szféra vezető tisztségviselői, az egészségügy, az egészségüggyel foglalkozó közgazdászok és szakmai szervezetek, a betegszervezetek, az egészségipar jeles személyiségeinek elemző írásai is olvashatók az ágazatról. Az érdeklődők összesen 50 publikációt találnak a kötetben. Az évkönyv a kiadóban (Budapest V. ker. Kecskeméti utca 5, és a hírlapárusoknál kapható).

Kiválósági Díjak:
A kiadványhoz kapcsolódva a szerkesztő bizottság pályázatokat is meghirdetett az egészségügyi szolgáltatóknak, orvosoknak és a háttériparban tevékenykedő cégeknek. A díjakat a konferenciát követő gálán adták át a nyerteseknek. A szakmai és tudományos szervezetekkel együtt kidolgozott pályázati kérdőíveket az illetékes szakmai szervezetek juttatták el az érintetteknek. Pályázni önbevallásos alapon lehetett, a pályázati kérdőívekben a gyógyítással kapcsolatos szakmai aktivitás mérhető minőségi szempontjait, a gazdasági teljesítményeket vették figyelembe, ez alapján alakult ki a rangsor. A kiválósági díjakat a konferenciát követő gálaesten adta át Dr. Mészáros János az EMMI egészségügyért felelős helyettes államtitkára, a zsűrii tagjai: Prof. Dr. kovács Árpád, a zsűri elnöke, Nógrádi Tóth Erzsébet a Medicina TOP évkönyv alapító főszerkesztője, valamint a zsűri tagjai: Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnök-helyettese, Prof. Dr. Fülesdi Béla, a Magyar Orvosszakmai Kollégium elnöke, Dr. Oberfrank Ferenc, a MOTESZ ügyvezető elnökségi tagja, Prof. Dr. Boncz Imre, a PTE tanszékvezetője.

Kiváló Egyetemek kategória:
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ részesült a díjban. Az egyetem a magasan képzett, tudományosan minősített oktatógárdáját tekintve, az pályázatában beküldött adatokat egy-egy oktatóra, vagy betegágyra vonatkoztatva kiemelkedett az orvosegyetemi pályázók közül. A szakdolgozói képzettség és ellátottság magas fokú a baranyai megyeszékhelyen lévő intézményben. Megújult infrastruktúrájában magas technológiai szinten biztosítja az ellátást, jó szolgáltatási színvonalat nyújtva a betegeknek. Az intézmény gazdálkodása egyensúlyban van, korábbi adósságai lényegében eltűntek.

Megyei és nagy fővárosi kórházak kategória:
Bács-Kiskun Megyei Kórház, Kecskemét kapta az idén ezt a díjat. A szegedi egyetem általános orvostudományi karának oktató kórháza az elmúlt években jelentősen megújult, új épülettömbjei mára magas színvonalon szolgálják a betegeket, infrastruktúrája, műszerezettsége kiemelkedő. A pácienseiknek a gyógyításhoz méltó körülményeket, helyenként, például a gyermekosztály interaktív dekorációival egyedi figyelmet is biztosítanak. A megyei kórházak között kiemelkedő szakmai minőségű gyógyító csapattal rendelkezik mind a szakorvosok, mind pedig a szakdolgozók tekintetében.

Városi és kis fővárosi kórházak kategória:

A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház nyerte el a díjat. Az intézmény a Semmelweis Egyetem gyakorlókórháza. A hazai városi kórházak között nagy ágyszámmal, sok profillal működik ez az egészségügyi intézmény, jellemzően a nehéz szociális körülmények között élő lakosságot látja el, ami nem kis feladat. A kórház gyógyító szakmai színvonala egyenletesen jó, a szolgáltatások minősége figyelemre méltó, és kiemelkedően színvonalas az infrastruktúrája. Az intézményi munka szabályozottsága, köztük a betegek szövődményeinek dokumentálása, a minőségbiztosítási rendszere, az adatok tárolása is kiemelkedő.

Országos intézetek, szakkórházak kategória:
Az Országos Onkológiai Intézetnek ítélte oda a zsűri a díjat. A magyar onkológia epidemiológiai, szervezési, módszertani, terápiás, kutatási és oktatási központja. Feladata a daganatos betegek műtéti és egyéb módon történő kezelése, amelyet évtizedek óta eredményesen végez. Az országos intézetek között is kiemelkedő képet mutat. Rendkívül magasan képzett, sok tudományos minősítéssel rendelkező orvos és szakdolgozó munkatársat foglalkoztat. Országos szakmai vezető és szervező funkcióját betölti, az onkológiai szakmapolitikai kérdésekben iránymutató tevékenységet végez. A különdíjat a B. Braun Magyarország támogatásával a Medicina TOP évkönyv szerkesztőbizottsága ítélte oda. A díjat Horn Péter, a B. Braun Magyarország vezérigazgatója és Dr. Mészáros János helyettes államtitkár adta át.

Gyógyszergyárak kategória:
Kiváló Gyógyszergyár elismerést kapott a 110 éves múltra visszatekintő multinacionális Richter Gedeon Nyrt., amely a magyar ipartörténet emblematikus vállalata. A társaság ezerfős kutató-fejlesztő bázisával több, mint 200 féle gyógyszert gyárt, közöttük originális, generikus és licenckészítményeket. Portfóliója szinte valamennyi terápiás területet átfogja, különösen a nőgyógyászati, a szív- és érrendszeri, a központi idegrendszerre ható termékek fejlesztésére és gyártására fókuszálnak. Több mint 40 országban 5 gyártóhellyel, 29 képviseleti irodával, 38 kereskedelmi leány- és nagykereskedelmi vállalattal van jelen. Jelentős a társadalmi felelősségvállalása, több, a lakosság egészséges életmódját segítő programot működtet az ország különféle településein.
Kiváló Gyógyszergyár elismerést kapott a GlaxoSmithKline a világ egyik vezető kutatásorientált gyógyszereket, vakcinákat és vény nélkül kapható termékeket gyártó és forgalmazó vállalata. A világ 115 országában körülbelül 100 000 alkalmazottjuk dolgozik, kutatócsoportjaikban több mint 12 000 szakember munkálkodik az új gyógyszerek felfedezéséért. Főbb terápiás területeik az asztma, a COPD, a HIV, a fertőzések (antibiotikumok), a központi idegrendszer betegségei (epilepszia, Parkinson-kór, depresszió, migrén), az urológia és a védőoltások. Ezen felül vény nélkül kapható gyógyszereket, kozmetikumokat, orvostechnikai eszközöket és étrendkiegészítőket gyártanak és forgalmaznak. A GlaxoSmithKline Magyarországon 2015-ben közel 100 vizsgálóhellyel együttműködve 31 klinikai vizsgálatban vett részt.

Gyógyszertárak kategória:
Kiváló Gyógyszertár díjat kapott a Kabay Gyógyszertár, amely a szegedi lakosság ellátásban vesz részt, a magas gyógyszerész létszám, a magas ügyeleti óraszám, a rövid idejű beteg visszahívás mellett többféle speciális szolgáltatást nyújt. Ilyen például a fitoterápiás tanácsadás, az otthoni szondatáplált betegek gondozása, tápszereik kiszállítása, a házipatika összeállítása, felülvizsgálata, utazási gyógyszerek összeállítása. Figyelmet fordít a sportolóknak szóló tanácsadásra a doppingmentesen szedhető gyógyszerek alkalmazásáról, téli időszakban a járványok terjedésének megelőzésére szolgáló immunerősítésről. Folyamatos tájékoztatást nyújt a reklámozott, azonos hatóanyagú gyógyszerek egyidejű alkalmazásának veszélyeiről.

Orvostechnológia kategória:
Kiváló Orvostechnológiai Vállalat elismerésben érdemelt ki a B. Braun Magyarország. A multinacionális családi vállalkozás 61 országban több mint 50 ezer munkatársat foglalkoztat. A hazánkban 25 évvel ezelőtt alapított B. Braun Medical Kft. a dialízis szolgáltatás mellett ma gyártási és fejlesztési tevékenységet folytat, az évi átlagos foglalkoztatottak száma 1767 fő. A Gyöngyösön fölépített gyáregységében 5300 négyzetméteres tisztaterében, több mint 900 munkatársa dolgozik. A cég gyöngyösi üzeme a térség második legnagyobb munkaadója. A cégcsoportnak jelentős a szerepe a társadalmi felelősségvállalás területén a régióban és országszerte. A B. Braun Medical Kft. fejlesztési divíziója több mint 60 mérnök munkatárssal végzi a dialízis készülékek hardver- és szoftverfejlesztését.

Kiváló Kardiológiai Központ kategória:
A Kardiológiai központok és osztályok kategória díjat az Egis Gyógyszergyár és a Medicina TOP évkönyv szerkesztőbizottsága alapította. A díjakat Dr. Lenkefi Ida, az Egis Gyógyszergyár belföldi kereskedelmi igazgatója és Dr. Mészáros János helyettes államtitkár adta át.
Kiváló Kardiológiai Centrum elismerésben részesült a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Kardiológiai Osztálya. Az osztály kiemelkedő tevékenységet végez a hazai kardiovaszkuláris betegellátásban. A "rutin", de igen komoly megterhelést jelentő orvosi munka mellett élenjárnak a prevenciós tevékenységben, és a betegek rehabilitációjában. Különösen fontos ez a közép-magyarországi intervenciós infarktus ellátás folyamatos biztosításában. Jelentős tudományos tevékenységet is folytatnak, a világ legnagyobb kardiológiai kongresszusán rendszeresen szerepelnek elfogadott absztraktokkal.
Az osztály vezetője, Járai Zoltán professzor több hazai szakmai társaság vezetőségének tagja, kiemelkedő a szakmapolitikai aktivitása.
Kiváló Kardiológiai Centrum díjban részesült a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ I. sz. Belgyógyászati Klinikája, amely egyetemi centrumként az oktatás-gyógyítás- kutatás hármasában európai hírnevet vívott ki magának. Az idén kiírt pályázat egyik fő célja a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében végzett munka elismerése, aminek érdekében különösen sokat tesz a Tóth Kálmán professzor által vezetett klinika. Az érelmeszesedéssel és a vérrögképződéssel kapcsolatos alapkutatásukkal fontos adatokat szolgáltatnak a kardiovaszkuláris betegségek megelőzéséhez. A klinikának figyelemre méltó a prevenciós és rehabilitációs szemlélete, munkája. Az intézet publikációs tevékenysége az egyetemi szintű elvárásoknak magas szinten megfelel.

Kiváló rezidens kategória:

A Kiváló rezidens kategória díjat a Sanofi és a Medicina TOP évkönyv szerkesztőbizottsága alapította. A díjakat Asztalos Andrea, a Sanofi kommunikációs igazgatója és Dr. Mészáros János helyettes államtitkár adta át. Dr. Horváth Klára részesült a Kiváló rezidens díjban, aki 2015. augusztus óta a SOTE, II. Számú Gyermekgyógyászati Klinika csecsemő- és gyermekgyógyászat rezidense. Summa cum laude képesítéssel szerzett orvosi diplomát. Tagja volt a Magyar Orvostanhallgatók Egyesületének, ahol kiemelkedő aktivitást nyújtott a Teddy maci kórház programban, amely játékos keretek között igyekszik megismertetni a gyermekekkel a gyógyító tevékenységet. Az Oxford Hungarian Society elnökeként a magyar hallgatók, ösztöndíjasok beilleszkedését segítette. Az országos TDK konferencián különdíjban részesült. PhD képzését Oxfordban kezdte, abszolutóriumát 2016. januárban szerezte meg. Kiemelkedő kutatási tevékenységgel rendelkezik. 2014-2015- ben önkéntes kutató volt az „Educational Partnerships Africa" szervezetnél. Kiváló rezidens elismerést kapott Dr. Perjés Péter Ábel 2015 óta háziorvostan rezidens a Pécsi Tudományegyetem Szakképzési Szak- és Továbbképző Központban. Summa cum laude képesítéssel szerzett orvosi diplomát.

A helyi TDK konferencián II. helyezést ért el a gyógyszerkibocsátó sztentek hatása a resztenózisra témakörben. PhD képesítést 2015 márciusában szerezte meg. Kiemelkedő kutatási aktivitása, OTKA társpályázatot is nyert. Kiemelt kutatásban való részvételének témája: a szívizom-kontraktilitás endogén peptiderg szabályozó mechanizmusainak vizsgálata. Rendszeres beteg edukációs tevékenységet végez a sajtóban. 2014 óta a Heim Pál Alapítvány önkéntes orvosszakmai vezetője. Első szerzős impact factora 13,03, társ-szerzőként pedig 16,9.

Az év radiológusa díjat a Magyar Radiológusok Társaságának (MRT) kezdeményezésére az Affidea Diagnosztika és a Medicina TOP évkönyv szerkesztőbizottsága alapította. A díjat Prof. Dr. Bérczi Viktor az MRT elnöke, Leitner György, az Affidea Diagnosztika vezérigazgatója és Dr. Mészáros János helyettes államtitkár adta át.

Az év radiológusa elismerést Dr. Nemes Balázs 1991-ben szerzett általános orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Hallgatói évei alatt a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikán (ma Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika) végzett aktív TDK munkát, azóta is intervenciós radiológusként dolgozik a klinikán. 1996-ban tett szakvizsgáját követően 3 évet kutatással töltött Buffaloban (USA), a Toshiba Stroke Research Center-ben. 2011-ben PhD fokozatot szerzett. 2009-ben egyetemi adjunktus, 2015-ben egyetemi docens kinevezést kapott. Az egyetemi követelményeknek megfelelően a betegellátás mellett az oktatásban is folyamatosan részt vesz, publikációs aktivitását 46 teljes terjedelmű közlemény, 37 idézhető absztrakt és 35 előadás jelzi. A Magyar Cardiovascularis és Intervenciós Radiológiai Társaság titkára, a Szakmai Kollégium Angiológiai és Érsebészeti Tagozatának tagja.
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.