brusszel


Az Auchannál átlagosan 14 százalékkal emelik a béreket

Figyelő Online
2016.10.25  15:58   
mail
nyomtatás
Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete megállapodást kötött, melynek értelmében a vállalat 2016. november 1-től átfogó bérfejlesztést hajt végre az áruházi, központi és logisztikai területen, az úgynevezett alkalmazotti munkakörökben.
Az áruházi, központi és logisztikai területen, az úgynevezett alkalmazotti munkakörökben megvalósuló béremelés éves költséghatása 1,5 milliárd forint. Így a tavaly október 1-jei, 1,2 milliárd forintos hatású bérfejlesztéssel együtt a francia áruházlánc összesen 2,7 milliárd forintot fordít két év alatt magyarországi bérfejlesztésre. Az áruházi munkatársak bruttó munkabére két év alatt 24 százalékkal nő a cégnél.
A tájékoztatás szerint az idei béremelésben az áruházlánc minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott, mintegy 5400 munkatársa részesül, ezzel átlagos havi bruttó jövedelme - az alapbér, pótlékok, túlóra, és egyéb béren kívüli juttatásokkal - eléri a 226 ezer forintot.

Emellett a magyarországi kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon a munkavállalók csatlakozhatnak a vállalati részvényesi programhoz is.
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást üzemeltet, és közel 7000 dolgozót, köztük közel 400 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat Magyarországon. Az áruházlánc az elmúlt 18 évben mintegy 200 milliárd forint értékű magyarországi befektetést hajtott végre.

Az Auchan Magyarország Kft. áruházlánc 337,6 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el a 2016. március végéig tartó pénzügyi évben áruházaiban és üzemanyag-töltőállomásain, amely 3,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A tájékoztatás szerint a vállalat 19 százalékkal, 10,1 milliárd forintra növelte adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) a 2015. április elsejétől 2016. március 31-ig tartó pénzügyi évben. A mérleg szerinti eredmény elérte a 2,2 milliárd forintot, míg a működési költségeket 0,7 százalékkal csökkentették az előző évihez képest.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Auchanbér

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.