brusszel


Az olaszok befenyítették a magyarokat, de Lázár helyre tette a dolgokat

Figyelő Online
2016.10.27  14:10   
mail
nyomtatás
Jelenleg semmilyen jogi, politikai alapja nincs annak, amivel az illegális bevándorlás ügyében az olasz miniszterelnök fenyegeti a közép-európai országokat, köztük Magyarországot - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Matteo Renzi kedden arról beszélt, hogy ha Közép-Európa nemet mond a migránsokra, Olaszország "megvétózza" az EU-költségvetést.

Lázár János erre azt mondta: a kormány álláspontja szerint Magyarország a határvédelemmel kiveszi a részét a migránsválság kezeléséből.
Azt is jelezte egyúttal, hogy ma lehetetlen összekötni a bevándorlók kezelését a kohéziós alapok sorsával.



Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. október 27-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Magyarország azonban nem zárkózik el attól, hogy vizsgálják felül az EU alapszerződését, és így kezdjenek vitát a témában - tudatta a Miniszterelnökség vezetője. Matteo Renzi szavaival ellentétben a görög kormány bíráló nyilatkozatait Magyarország kevésbé tudja komolyan venni, mivel Görögország lassan három éve nem tartja be a schengeni szabályokat - közölte Lázár János.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.