brusszel


"Állítsák le a 3-as metrót ott, ahol nem biztonságos!"

Figyelő Online
2016.10.28  13:52   
mail
nyomtatás
Haladéktalanul ki kell vizsgálni, hogy a 3-as metró mely szakaszai nem nyújtanak százszázalékos biztonságot, és ezeket azonnal le kell állítani - mondta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője a kevéssel korábban, Tarlós István főpolgármester tájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Mint mondta, csak a BKV-dolgozók megfeszített munkájának köszönhető, hogy a főváros napi félmillió utast szállító, így legfontosabb üzemében nem történt eddig tragédia, hozzátéve, a vonal elérte azt a pontot, ahol a már nem szavatolható a teljes biztonság.
A szocialista párti politikus - utalva arra, hogy a 137,5 milliárdos becsült költséggel szemben 210 milliárdos ajánlatok érkeztek a vonal felújítására - szükségesnek nevezte, hogy mihamarabb vizsgálják ki, alul- vagy felülárazták a projektet.

Előbbi esetben biztosítani kell a szükséges pótforrásokat, és le kell vonni a személyi következményeket, a másodikban viszont a kartellhatósághoz is kell fordulni - hangsúlyozta Horváth Csaba.
Fontosnak nevezte, hogy a projektköltségvetés harmadik áttekintését független külső szakemberek végezzék, "hogy derüljön ki az igazság, ki hibázott, vagy adott esetben ki akar r extraprofitra szert tenni korrupcióval, lopással és túlárazással a budapestiek pénzéből", akárcsak azt, hogy "pénzügyi visszaélés ne történhessen a főváros közreműködésével.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.