brusszel


Az ISIS jelentkezett egy németországi gyilkosság elkövetőjeként

Figyelő Online
2016.10.30  10:45   
mail
nyomtatás
Az Iszlám állam (IÁ) nevű terrorszervezet vasárnapra virradó éjjel jelentkezett egy két héttel ezelőtt a németországi Hamburgban történt gyilkosság elkövetőjeként.
A terrorszervezet szócsövének számító Amak hírügynökség jelentése szerint a dzsihadisták egy harcosa "megkéselt két embert" október 16-án Hamburgban. A "műveletet válaszként hajtotta végre a koalíciós államok polgárai elleni támadásra buzdító felhívásra" - áll a jelentésben.
A rendőrség akkori tájékoztatása szerint az Alster folyó partján, egy híd alatt egy ismeretlen hátulról leszúrt egy 16 éves fiút, majd az áldozat társaságában lévő 15 éves lányt belökte a folyóba.
A fiú belehalt sebesülésébe, a lány nem sebesült meg.

Amennyiben az Amak állítása igaz, a hamburgi eset az IÁ első halálos áldozatot követelő németországi támadása - mutatnak rá német hírportálok, kiemelve, hogy a hírügynökségi jelentés nem bizonyíték, és érdemes fenntartásokkal kezelni, mert az IÁ rendszerint 48 órán belül jelentkezik a megbízásából végrehajtott terrorcselekmények elkövetőjeként, a hamburgi gyilkosság pedig két hete történt, és nem is két embert késeltek meg, hanem egyet.

A hamburgi rendőrség nem kommentálta az Amak-jelentést. Korábbi tájékoztatása szerint az ismeretlen elkövető egy 23 és 25 év közötti, délies kinézetű fiatalember lehet. A támadás után elmenekült a helyszínről. Indítéka nem ismert. A kést nem találták meg.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: ISISterrorizmus

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.