brusszel


Kína segít a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításában

Figyelő Online
2016.11.05  13:56   
mail
nyomtatás
A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításához kapcsolódó megállapodásokat ír alá ma Magyarország és Kína a rigai Kína-Kelet-Közép-Európa csúcs keretében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Rigában magyar újságíróknak.
A tárcavezető kiemelte: Magyarország és Kína kapcsolata újabb mérföldkőhöz érkezik, hiszen Magyarország eddig is elkötelezett volt a Kína és Közép-Európa közötti együttműködés további fejlesztése mellett, de ma olyan megállapodásokat írnak alá, amelyek nyomán az első, határokon átívelő, kínaiak által finanszírozott, kínai részvétellel megvalósuló közép-európai beruházás létrejön. Közép-Európa szempontjából azért nagyon fontos az együttműködés Kínával, mert a térségnek mindig stratégiai hátrányt jelentett, hogy itt az észak-déli irányú infrastruktúra nem annyira fejlett, mint a kelet-nyugati irányú - magyarázta.
Szijjártó Péter kiemelte: ez stratégiai hátrány Európának, és az EU mindeddig nem tudott olyan fejlesztési forrásokat megnyitni, amelyek által a közép-európaiak ezt orvosolhatták volna. Ezért a régiónak életbevágóan fontos az együttműködés Kínával, hiszen az ázsiai ország a finanszírozási erejénél és technológiai színvonalánál fogva segítheti ezeket a beruházásokat - mutatott rá.

Közölte: ma aláírják azt a megállapodást, amellyel a MÁV megbízza azt a kínai-magyar vegyesvállalatot, amely felelős lesz a Budapest-Belgrád vasútvonal modernizációjának lebonyolításáért. Ezt a vegyesvállalatot magyar és kínai vasúttársaságok hozták létre, és azzal, hogy a MÁV megbízza ezt a céget, az uniós követelményeknek és jogszabályoknak is megfelelnek, így az EU folyamatban lévő vizsgálata során megfelelő válaszokat adhatnak az uniós intézményeknek - mondta.
A külügyminiszter arról is beszélt, hogy aláírják a finanszírozási tárgyalások megkezdéséről szóló megállapodást is. Sikerült megállapodni a kínai féllel abban, hogy a beruházáshoz nyújtandó hitel feltételei szoros összefüggésben lesznek a magyar vállalati részvétel arányával, ugyanis az a cél, hogy magyar cégek minél nagyobb arányban vehessenek részt a beruházásban, hogy annak nemzetgazdasági hasznát maximalizálhassák - mondta.

Szijjártó Péter kifejtette: megállapodást írnak alá a kínai befektetések Magyarországra hozatalának kereteiről is. Kína gazdaságpolitikai célja az, hogy termelőkapacitásokat Európába helyezzen, hogy kínai vállalatok európai piaci részesedését növelje - közölte. Hozzátette: eddig 3,7 milliárd dollárnyi kínai befektetés érkezett Magyarországra, elsősorban a termelő szektorban, az elmúlt időszakban az autóiparban újabb beruházások érkeztek. A most lefektetett kerettel biztosítják, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésében Magyarország továbbra is az egyik legfontosabb szerepet játssza - hangsúlyozta.

A tárcavezető kiemelte, tavaly közép-európai összevetésben Magyarországról irányult a legtöbb export Kínába, ami azt mutatja, hogy a magyar vállalatok a külgazdasági intézményrendszerrel közösen továbbra is sikeresek a kínai piacon. A kínai miniszterelnök ígéretének megfelelően ma Magyarország rendelkezik a legtöbb élelmiszeripari exportengedéllyel Kínába, így nem csoda, hogy az év első nyolc hónapjában 72 százalékkal nőtt az élelmiszeripari exportunk Kína felé - mondta.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Kínavasút

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.