brusszel


Orbán a Huawei vezetőivel tárgyalt

Figyelő Online
2016.11.05  14:48   
mail
nyomtatás
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Huawei vezetőivel egyeztetett Rigában a Kína és Kelet-Közép-Európa vezetőinek csúcstalálkozója alkalmával - mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
Közölte: a találkozón részt vett Tang Hsziao-ming, a cég régiós elnöke és Cseng Vej-feng, a Huawei magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. A megbeszélés illeszkedik a rendszeres találkozók sorába, mert stratégiai partnere a magyar kormánynak a Huawei, amely a második legnagyobb kínai befektető Magyarországon - mutatott rá.
Havasi Bertalan közölte: az egyeztetésen megelégedéssel nyugtázták, hogy a cég prosperál Magyarországon, ahol a második legnagyobb gyártóközpontja van a világon. Ötvenöt országba szállítanak Magyarországon gyártott termékeket, tavaly 9 milliárd adót fizetett be a vállalat a magyar költségvetésbe, és 2500 embert foglalkoztat csak Magyarországon - mondta. Hozzátette: a cég magyarországi forgalma 67 milliárd forint volt 2015-ben.

Kiemelte: a megbeszélés fő témája a kormány Digitális jólét programja volt, arról volt szó, hogy a Huawei hogyan tud részt venni ebben, miként tudja felhasználni jelentős globális tapasztalatait, amelyeket hasonló projektek végrehajtásában szerzett.
A Huawei a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója, főként távközlési hálózatok kiépítésével, operációs és tanácsadói szolgáltatások nyújtásával, a fogyasztói piacra szánt kommunikációs eszközök gyártásával foglalkozik. A cég tavaly ünnepelte magyarországi jelenlétének tizedik évfordulóját. Mostanra közvetve több mint 2500 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon és majdnem 600 beszállítóval áll kapcsolatban. A vállalat eddig 200 millió eurót (több mint 60 milliárd forint) fordított magyarországi beruházásokra, ezzel a második legnagyobb kínai befektetőnek számít az országban.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.