brusszel


Az LMP a közszférában tervezett leépítés részleteiről akar hallani

Figyelő Online
2016.11.06  14:39   
mail
nyomtatás
A párt azt követeli, hogy a kormány haladéktalanul hozza nyilvánosságra, pontosan mekkora leépítést tervez a közszférában, milyen tanulmányokra alapozzák a leépítést, és a bürokráciában dolgozókon túl mennyi orvost, ápolót és tanárt bocsátanának el - mondta Gál József, a párt szóvivője.
A szóvivő szerint a kormány hónapok óta "ködösít" azzal kapcsolatban, hogy a közszférából hány embert tervez elbocsátani, eddig 10 ezer és félmillió közötti számokat emlegettek.
"A kormány több százezer állami alkalmazottat tart így rettegésben, akik nem tudják, hogy mikor éri el őket a kormány államtalanítási ámokfutása" - hangsúlyozta.
A legnagyobb probléma az, hogy az elbocsátásokra valójában nincs is szükség, hiszen a magyar közszféra mérete európai összehasonlításban átlagosnak mondható. A probléma inkább az, hogy nem a közszférában dolgoznak sokan, hanem a versenyszférában kevesen - tette hozzá.
Az LMP szerint nincs szükség elbocsátásokra, sokkal inkább a létszámhiány megoldásán kellene dolgoznia a kormánynak, amihez például béremelésre, illetve adó- és járulékcsökkenésre lenne szükség, elsősorban a minimálbérből élőknél.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: LMPközszféra

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.