brusszel


Ferenc pápa: a kirekesztettek nem haszontalanok

Figyelő Online
2016.11.13  13:14   
mail
nyomtatás
Lelki rokkantságnak nevezte Ferenc pápa, hogy folyamatosan fejlődő világunkban egyre többen nem tudnak hozzáférni a fejlődés teremtette javakhoz az európai fedél nélkülieknek a Szent Péter bazilikában bemutatott vasárnapi szentmisén, amellyel lezárulnak az irgalmasság szentévének a Vatikánon kívüli szentkapui.
A misét Ferenc pápa az Európa számos országából a Vatikánba hívott mintegy hatezer fedél nélkülinek, szegénynek és rászorulónak mutatta be a nekik szentelt háromnapos római zarándoklat végén. Közöttük volt a több mint nyolcvanfős, Budapestről és a szombathelyi egyházmegyéből érkezett magyar csoport is.
Ferenc pápa homíliájában az emberi életnek azokról az értékeiről, igazi gazdagságairól beszélt, amelyek nem múlnak el. "Isten és embertársunk, ezek a legnagyobb javak, amelyeket szeretnünk kell. Minden egyéb - az ég, a föld, a legszebb dolgok, ez a bazilika is - múlandó" - fogalmazott a katolikus egyházfő.
Hangsúlyozta, hogy a "kirekesztett" emberek nem haszontalanok, hanem értékesek. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy gyakran az embert selejtezik le a múlandó dolgokkal szemben, és ennél is súlyosabbnak, hogy korunk társadalma hozzászokott embertársaink leselejtezéséhez.

"Aggódni kell, amikor a lelkiismeret érzéketlenné válik, és nem veszi észre a mellette szenvedő testvért vagy a világ súlyos gondjait, amelyek ismétlődő refrénné válnak a tévéhíradókban" - hangoztatta.
Ferenc pápa "lelki rokkantságnak" nevezte, hogy a világban fontosabb a termelés mint az emberek szeretete. Kijelentette: korunk tragikus ellentmondása, hogy minél nagyobb a fejlődés és minél inkább szélesednek a lehetőségek, annál többen vannak azok, akik ezekhez nem tudnak hozzájutni. "Ez nagy igazságtalanság (.) nincsen béke annak a házában sem, aki jól van, ha nincsen igazság mindenki otthonában" - fogalmazott a pápa.

Saját egyházát is arra szólította fel, hogy az elfelejtett, kirekesztett embereket helyezze "nagyító alá" az érdekek, kiváltságok, a hatalomhoz és a dicsőséghez való ragaszkodás helyett. Ferenc pápa azt mondta: az egyház "joga és evangéliumi kötelessége az igazi gazdagság, vagyis a szegények gondozása".
Az egyházfő a Vatikánba érkezett európai fedélnélküliekkel tartotta az irgalmasság rendkívüli szentéve utolsó tömegtalálkozóját.
Vasárnap egymás után zárulnak be a római bazilikák (Santa Maria Maggiore, lateráni Szent János, a római falakon kívüli Szent Pál), valamint a világ templomainak és kegyhelyeinek szentkapui - mindegyik, amelyet a Vatikánon kívül nyitottak meg.
Az utolsó szentkaput, vagyis a Szent Péter bazilikáét Ferenc pápa november 20-án zárja be. Ezt tavaly december 8-án nyitotta meg az egyházfő, és mintegy húszmillióan haladtak át rajta.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.