A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss összegzése szerint tavaly Magyarországon 468 milliárd forintot költöttek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységre, ez a GDP 1,39 százalékát teszi ki. A Kutatás-fejlesztés, 2015 című statisztikai tükör alapján ennek majdnem a felét, az összeg 49,7 százalékát a vállalkozások ráfordításai adják (232 milliárd forint).

Magyarország egyik legversenyképesebb szektora a több mint 115 éves gyógyszeripar, amely fejlettségét tekintve kétségkívül a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik. Hazánk ipari hagyományainak egyik legfontosabb hordozója, emellett kiemelkedő szerepet tölt be nemzetgazdasági hozzájárulásával az ország nemzeti jövedelmének megteremtésében, exportjában és a magyar lakosság egészségügyi ellátásában. A gyógyszeripar ugyanakkor az egyik leginkább kutatásigényes ágazat, nem csoda, hogy egymaga 53,9 milliárd forintot tesz ki az országon belüli k+f költésekből. A Richter évek óta következetesen árbevételének 10-12 százalékát fordítja erre a tevékenységre, ami 2015-ben mintegy 35 milliárd forintot jelentett, a teljes iparági hozzájárulás 65 százalékát.

A számok mögé pillantva azonban nem árt, ha megnézzük, mire fordították. Ugyanis, ha egy-egy fejlesztésre szánt forrás nem éri el a kritikus tömeget, akkor jóformán kidobott pénzről beszélhetünk. A k+f igazi gazdasági jelentősége pedig akkor jelenik meg, ha a fejlesztés és a gyártás egyaránt az adott országban valósul meg, vagyis az ún. „invented and made” koncepcióba illik. A helyi fejlesztésű és gyártású gyakorlatnak a gyógyszeripar nemcsak megfelel, de további fejlődési potenciállal is bír.

A fejlesztéshez azonban két feltétel együttes teljesülésére van szükség: az egyik az emberi tényező, a minőségi emberi erőforrás rendelkezésre állása, a másik a megfelelő költségvetési támogatás biztosítása. Előbbi esetében évek óta tapasztalható egy negatív tendencia, bár a Richter a munkaerőhiány okozta kihívásokkal még csak-csak megbirkózik, többek között a felsőoktatásban betöltött szerepvállalása eredményeképpen. Összességében a tudományos képzés, a minőségi felsőoktatás biztosítása ugyanakkor nem lehet egy-egy vállalkozás felelőssége.

A finanszírozásról szólva: ugyan ma is léteznek kutatás-fejlesztési tevékenységet támogató költségvetési intézkedések – ezek egyébként üdvözlendő módon egybecsengenek az említett „invented and made” koncepcióval –, ugyanakkor például az adóalap-csökkentési lehetőség önmagában nem elégséges a hosszú távú és egyenletes forrásbővítésre. Ha a növekedési potenciál kihasználásáról van szó, érdemes további motivációs eszközöket keresni, hogy ne csak a kutatás-fejlesztés, hanem a belőle fakadó új technológia felhasználása is az országban történjen. Az itt létrejött szellemi termékek hasznosulását pedig másképp kellene támogatni, mint a k+f tevékenységet, hiszen ha a fejlesztő és a termelőtevékenység között létrejön egy strukturált, állami eszközökkel támogatott kapcsolat, az egy másfajta, gazdaságilag kifejezetten előnyös összefonódás lehet.

Itthon az iparágat sújtó különadók miatt a finanszírozási rendszer továbbra is elsősorban a rövid távú fiskális szempontokat, a megtakarítást tartja szem előtt. Megemlítendő, hogy míg a Richterhez hasonló méretű európai cégek – például Spanyolországban – a kutatás-fejlesztési ráfordításaikat nem kis mértékben a hazai eladásokból fedezik, nálunk nemcsak belső piacvédelem nincs, de a hazai gyógyszeripari vállalatok számára nehézkesebb a közvetlenül Brüsszelből érkező uniós forrásokhoz való hozzáférés. Ahogy említettük, a magyar adórendszer a k+f költségeket elismeri ugyan, és ez nagyon pozitív, de a pályázati források rendkívüli módon korlátozottak, valamint a pályázati feltételrendszer a gyógyszeripari nagyvállalatok esetében sokszor nehezen alkalmazható, mivel ezek az általános pályázati feltételrendszernek sokszor igen nehezen felelnek meg. Gondoljunk csak a hosszú fejlesztési és ebből adódó megtérülési ciklusokra; ez a gyógyszeripar esetében 10-15 év is lehet, miközben a piaci bevezetés kockázata óriási.

Az innovációra, kutatás-fejlesztési tevékenységre fordított összegek struktúrája, hazai hasznosulása kulcsfontosságú a versenyképesség megőrzésében – a gyógyszeripar esetében – és növekedési potenciáljának kiaknázásában a nemzetgazdaság egésze szempontjából.

A szerző a  Richter Gedeon Nyrt. kutatási igazgatója