brusszel


A világ

Figyelő Online
2016.11.17  06:01   frissítve: 2016.11.16 09:53
mail
nyomtatás
Kínában az Alibaba e-kereskedelmi óriás november 11-én ez évben is egynapos online leárazást tartott a szingliség jegyében. (A jelképes, dizájnosan írt dátum, a 11.11 is erre utal.)

A hét képe


Jake Moores, a brit haditengerészet volt kapitánya Bristolban egy installáción. A 19 ezer 240 fehér figura az első világháborúban, a somme-i csata első napján elesett brit katonákat jelképezi. Az ütközet a világháború legvéresebb csatája volt, amelyben 1,5 millió ember hunyt el, sebesült meg, vagy esett hadifogságba. A brit és francia szövetségesek a Somme folyó völgyében 19 kilométer hosszú arcvonalon próbálták meg áttörni a német vonalakat – kevés sikerrel. Történészek szerint bár az ütközet önmagában nem hozott győzelmet, de nélküle az antant nem nyerte volna meg a háborút.


Az idén is tarolt a Singles’ Day


■ Kínában az Alibaba e-kereskedelmi óriás november 11-én ez évben is egynapos online leárazást tartott a szingliség jegyében. (A jelképes, dizájnosan írt dátum, a 11.11 is erre utal.) A siker elképesztő: 32 százalékkal több terméket adtak el, mint tavaly ilyenkor. Sikerült öt perc alatt egymilliárd dollár értékű árut forgalmazniuk. Összességében ezen a napon 17,8 milliárd dollár értékű cikk kelt el. És még egy elképesztő adat: az első órában másodpercenként 175 ezer terméket értékesítettek.●

Orosz felhőkarcolók Miamiban


■ Vladiszlav Doronin orosz oligarcha, aki Moszkvában felépítette Európa legmagasabb felhőkarcolóját, most Miamiban húz fel egyszerre három tornyot is. Az építkezés mintegy egymilliárd dollárba kerül majd, és az épületekben lévő luxuslakások iránt igen nagy a kereslet.●

Korlátoznák Japánban a túlórát
■ A megkérdezett japán cégek 56 százaléka tervezi, hogy korlátozza a túlórák számát – derül ki a Reuters által végzett felmérésből. A vállalkozások a munkaidő csökkentését is fontolgatják. A tokiói kormány kampányt indított a kedvezőbb munkakörülmények elérése érdekében. A közelmúltban nagy vihart kavart egy reklámügynökségi dolgozó öngyilkossága. A fiatalember havi 105 órát túlórázott, amitől teljesen összeroppant.●

 

Díjazták kollégánkat


■ Kamasz Melinda, a Figyelő főszerkesztő-helyettese kapta az idén az OTP Fáy András-díját. A takarékossági világnap alkalmából az Operaházban megrendezett ünnepségen a kitüntetést Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója adta át. Lapunk főszerkesztő-helyettese a magyar gazdasági médiumok színvonalának megőrzéséhez való jelentős mértékű hozzájárulásáért, a gazdasági szereplők és pénzügyi szolgáltatók valódi szerepének bemutatását és elemzését felvállaló, több évtizedes gazdasági újságírói és szerkesztőségi munkásságáért kapta a komoly elismerést.●

Ujjszponzorok


■ Megadta az engedélyt az angol labdarúgó-szövetség a szigetország csapatainak, hogy a jövőben a mezek ujját is értékesíthessék mint reklámfelületet. Az „ujjszponzorációt” a klubok vetették fel, amelyek közül több ennek megfelelően már tárgyal is a potenciális támogatókkal. Eddig a focisták felszerelésén a vállrész közelében mind a két oldalon a Premier League logója volt látható, a jövőben azonban ez már csak a játékosok bal felkarján tűnik majd fel.●

 

Virtuális szemüveg az Apple-től


■ A prototípus fázisban megrekedt Google Glasshoz hasonló, kijelzős szemüveget fejleszt az Apple. A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint azonban legkorábban 2018-ban lehet termék az elképzelésből. A cupertinói cég időközben feladta, hogy saját önvezető autót fejlesszen, helyette inkább hozzá való szoftvert alkot.●

 

Besúgók az autópályán


■ A brit rendőrség összehangolt akciót szervezett, amelynek egy hete alatt 2323 olyan sofőrt figyeltek meg, aki vezetés közben mobilozik. A törvényt megszegőket közösségi oldalakon lehetett bejelenteni, de jelöletlen kisbuszokban elhelyezett felvevőket és motorosok sisakjára rögzített kamerákat is igénybe vettek. A brit autóklub idei kutatása szerint a 2014-es 8 százalékkal szemben nemrég a sofőrök 31 százaléka vallotta be azt, hogy szokott mobilozni vezetés közben. A közelmúltban pedig egy telefonját nyomkodó, figyelmetlen kamionsofőr egy négyfős család életét oltotta ki, melyről sokkoló videó is kering a neten.●

A hét száma
2 százalékra lassult a harmadik negyedévben a GDP növekedési üteme az előző negyedéves 2,8 százalékról. A KSH szerint a piaci szolgáltatások és a mezőgazdaság húzták a gazdaságot, az ipar stagnált, az építőipar pedig visszafogta a növekedést.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.