Az elsődleges sokkot követően az Egyesült Államokban megkezdődött a hatalomátadási folyamat, amely a legjobb indikátora annak, hogy milyen Trump-elnökségre lehet számítani. A győztes eddigi nyilvános szereplései arra utalnak: pontosan érti, hogy nem ugyanaz kampányolni, mint elnöknek lenni. Az utóbbi egész más szerepet kíván ugyanis, amely nagyban eltér a választási hadjárat során folytatott mozgósításától. E tekintetben szinte teljes mértékben belesimult abba az elnöki hagyományba, amely a kampányt követően szimbolikusan elássa a csatabárdot, és felszólít az ország egyesítésére. Nincs boszorkányüldözés; mint mondta, fontosabb dolga van, mint Hillary Clintonnal foglalkozni. S habár olykor felsejlik még a kampány során mutatott impulzív arca, összességében jóval elnökibb képet mutatott eddig, mint amit korábban feltételeztek róla. Rövid időn belül nem egy olyan kijelentést tett, amely arra szolgált, hogy megnyugtassa ellenfeleit, vagy árnyaljon korábbi nyilatkozatokat. Míg ugyanis a hatalomra kerülésért semmi sem volt drága, biztos pozícióból azonban nincs szüksége olyan szélsőséges kiszólásokra, amelyek a győzelmét eredményezték. A hirtelen beállt változás nemcsak a Hillary Clinton, majd Barack Obama irányába tett gesztusaiból látszik, hanem abból is, hogy kikkel veszi körül magát az elnökségre való felkészülési időszakban. De pontosan kik is ezek az emberek? És mit jelenthet ez az Egyesült Államok jövőjére nézve?
Szakértő kerestetik
Ahhoz, hogy képet alkossunk arról, milyen lesz a majdani Trump-elnökség, el kell engedni a kampánybéli viselkedését. A választás másnapjától az elnökjelölt már a történelemkönyveknek él, és legtöbb döntését az vezérli, hogy mi lesz az ő személyes öröksége. Ilyen szempontból elsöprő változást ígérni, habár népszerű kampányígéret, s jelenleg talán az egyetlen, amellyel elnökválasztást lehet nyerni, mégis hosszú távon hálátlan feladat. Olyan elvárást támaszt az első számú vezetővel szemben, amelyet nehéz látványosan teljesíteni. Az, hogy Barack Obamát a legtöbbet talán azért kritizálták, mert úgy érezték, nem hozott valódi változást, mi több, sokat továbbvitt elődje, George W. Bush intézkedéseiből, rávilágít arra, hogy mennyire bonyolult dolog felszámolni a politikai előd munkásságát.
Az Obamacare visszavonása körüli bizonytalanság már most rámutat erre a jelenségre. A Republikánus Párton belül sincs egyetértés, hogy miképp vonják vissza az oly sokat támadott programot. A republikánusok többsége is visszahőköl annak a politikai kockázatától, hogy egyik napról a másikra 21 millió ember elveszítse a biztosítását. Nem véletlen, hogy Trump szinte azonnal kijelentette: bizonyos részeit megtartaná az intézkedéscsomagnak. Mindez nem is baj. A legrosszabb forgatókönyv ugyanis, ami jelenleg történhetne, az volna, ha Donald Trump mindent véghez akarna vinni, amit kampánya során megígért. Nem tűnik úgy azonban, hogy ez így lesz. Habár fő üzeneteit nem engedte s nem is engedheti el, első száznapos programjában csupán néhány kulcsterületre koncentrál.
Mindezek mellett hatalmas elvárások és nem kevés ellenállás mellett kell bizonyítania, hogy a politikai és technikai nehézségek dacára képes megújítani Washingtont, s ígéreteihez híven működőképessé tenni. Ehhez azonban egyszerre kell közvetíteni a korábbi elitellenes imázst, és ehhez a szellemiséghez igazodó szakértelmet vinni az adminisztrációjába. De kihez fordulhat egy olyan leendő elnök, aki korábban még a saját pártjának a vezetőivel is szembement? Akármilyen furcsának tűnhet, nem olyan nagy a választék.
Sokat sejtető egyik első lépéseként Trump elvette az átmenet körüli teendőket a kívülálló Chris Christie-től, és a washingtoni körökben jobban mozgó alelnökének, Mike Pence-nek a kezébe helyezte. Ezzel nemcsak szokatlanul nagy hatalmat adott leendő alelnökének, hanem jelezte, hogy habár vélhetőleg vele maradnak a sikeres kampányt eredményező szélsőségesebb hangok, legalábbis a váltás idejére előtérbe kerül a politikai tapasztalat pragmatikus szempontja. Ennek megfelelően a Bush-adminisztráció emberei mellett Mitt Romney átmenetért felelős stábjának a tagjait fogadta fel annak menedzselésére. Sőt, akármennyire is kikelt a kampánya során a washingtoni lobbisták ellen, ahogyan elődjének, Obamának, neki is rá kellett jönnie, hogy gyakorlatilag lehetetlen olyan tapasztalt tanácsadót keríteni Washingtonban, akinek ezen a téren makulátlan a múltja. Az a vezető, aki nem támaszkodik erre a forrásra, megköti a kezét és jelentősen szűkíti a rendelkezésére álló tehetségek körét. Nem egy korábbi lobbista vesz tehát részt a hatalomátadás előkészítésében.
Habár az átmenet megtervezésében és lebonyolításában való részvétel nem garantál majd állást a Trump-adminisztrációban, mégis fennáll annak a veszélye, hogy úgy tűnik, mintha a leendő elnök maga is a washingtoni gépezet részévé vált volna. Fel van adva a lecke: hogyan tudna mégiscsak kormányzóképessé válni úgy, hogy közben nem idegeníti el magától azokat a választókat, akik épp azért szavaztak rá, mert változást szerettek volna a folytonosságot ígérő Hillary Clintonnal szemben?
Független felfedezettek
Trump kormányzati oldalának a hivatkozásai választ adhatnak erre a kérdésre. Az átmenet idejére felállított honlapon ugyanis sok helyütt egy az egyben átvettek anyagokat a Center for Presidential Transition nevezetű pártsemleges nonprofit alapítványtól, amely arra jött létre, hogy a mindenkori elnöki hatalomátvételt elősegítse. Partnereik javarészt hasonló profilú független, pártsemleges intézmények, szakértőik pedig a politikai spektrum mindkét oldaláról érkeztek. Az Egyesült Államokban komoly hagyománya van az ilyen speciális, tulajdonképpen közszolgálati funkciókra szerveződő csoportoknak. Valaha az elnöki vitákat rendező szervezet is így jött létre, hogy kiiktassa a pártos elemet egy társadalmilag fontos tevékenységből. Eleddig azonban nem létezett protokoll arra, hogy milyen módon kell segíteni a leendő elnököt az átmenet időszakában. Az intézet ezt az űrt kívánta betölteni.
Az, hogy a Trump-kampány felfedezte őket, két szempontból is fontos. Egyfelől jelzi, hogy nyitottak a külső, józan szakértői hangokra, másfelől pedig eltolódást jelenthet a korábbi tanácsadói dinamikától. Ez úgy eredményezhet jelentős szakpolitikai változást, hogy nem a Republikánus Párt szélsőséges elemeitől származnak az elképzelések, de nem is a pártelittől. Mindez annak a markáns fordulatnak köszönhető, amely az amerikai agytrösztvilágban zajlott az utóbbi évtizedben. Miközben az Egyesült Államok politikájának növekvő polarizációjához igazodva átalakult a politikai tanácsadó intézetek jellege, olykor sokkal pártosabb irányba, kiemelkedett egy olyan új szűk agytrösztcsoport, amely épp ezzel a trenddel kívánt szembemenni pártsemleges vagy kétpárti alapon. Ezek az intézetek elsősorban a kongresszus befolyásolását célozták meg, és abból a felismerésből születtek, hogy ha nem képesek a két párt képviselői kompromisszumra jutni, akkor a rendszertől független elemzőknek kell olyan törvényjavaslatokat tenni, amelyek mindkét fél számára elfogadhatók. Szakértőik fiatalok vagy olyan tapasztaltabb elemzők, akik megfordultak már a törvényhozásban, illetve különböző pártokhoz közelebb álló intézetekben. Ami közös bennük, hogy a kétpárti együttműködés kultúráját képviselik a hagyományos ideológiai alapú vagy pártos agytrösztökkel szemben.
Míg George W. Bush kampányát hagyományosan republikánusközeli agytrösztök határozták meg, amelyeknek emberei később a Bush-adminisztrációban is szolgáltak, 2008-ban Barack Obama útját a Fehér Házba a választások előtt létrejövő progresszív intézetek egyengették. Elképzelhető, hogy egy szokatlan jelölt színre lépésével most a független megmondóemberek ideje érkezett el. Mindez valódi válasz volna arra a változtatási igényre, amely nemcsak a republikánus, hanem a demokrata oldalon is megnyilvánult a 2016-os kampány során.●
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ nemzetközi igazgatója
Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.
A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.
Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.
A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.