brusszel


Elmarasztalták Magyarországot

Figyelő Online
2016.11.22  13:04   
mail
nyomtatás
Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely kedden kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Erményi Lajosnak, a Legfelsőbb Bíróság néhai elnökhelyettesének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogát azzal, hogy a törvény erejénél fogva idő előtt elmozdították állásából.
A tavaly elhunyt Erményi Lajost 2009 novemberében nevezték ki hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé. Megbízatása 2012 januárjában - csaknem négy évvel mandátumának lejárta előtt - a törvény erejévél fogva megszűnt, mivel az új Alaptörvény hatályba lépésével a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, annak helybe a Kúria lépett.
A reform keretében, a hatáskörök változása miatt - a kormány igazságügyi reformjait bíráló - Baka András akkori főbíró megbízatása is megszűnt, aki emiatt az EJEB-hez fordult, amely néhány hónappal ezelőtt jogerős ítéletében megállapította, hogy ezáltal emberi jogi jogsérelem érte Baka Andrást.

A volt elnökhelyettes, aki ezután még hat hónapig, a bírák kötelező nyugdíjazásának 70 évről 62 évre csökkentése nyomán történő "kényszernyugdíjazásáig" a Kúrián dolgozott, alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, a testület azonban elutasította a beadványát, mondván, hogy a bírósági szervezetrendszer teljes körű átalakítása kellő indokul szolgált a korábbi vezetői megbízatás határidő előtti törvényi megszűntetéséhez.

Erményi ezt követően a strasbourgi székhelyű bírósághoz fordult, beadványában felpanaszolva, hogy idő előtti elmozdításával romba dőlt a karrierje, illetve sérült a jó hírneve, ahogyan a társadalmi és szakmai kapcsolatai is.
Elsőfokú ítéletében a strasbourgi bíróság kimondta, az eljárással a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok európai egyezményének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogról szóló 8. cikkét. Az EJEB ítélete szerint a magyar államnak összesen 25 ezer euró (mintegy 7,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszos örököseinek.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: EJEB

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.