brusszel


Boxringbe lépnek a legjobb Közép-Kelet európai startupok

Figyelő Online
2016.11.24  17:11   
mail
nyomtatás
A Hiventures Kockázati Tőkealap Kezelő szakmai együttműködésében 2016. november 24-én az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. harmadik alkalommal szervezi meg a Get in the Ring nemzetközi startup versenyt Budapesten.

A Get in the Ring! (GITR) a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A GITR versenyzési koncepciója eltér a hagyományos pitch versenyekétől. A regionális döntőbe bejutó 8 startup csapat egy-egy versenyzője a boxmérkőzésekhez hasonlóan léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget.

A versenyre idén 70 startup csapat jelentkezett, 13 közép-kelet európai országból. Az döntőbe bekerült résztvevő nemzetek: lett, osztrák, ukrán, horvát, lengyel, román és magyar. A verseny célja a régió kiemelt startup eseményévé emelni a Get in the Ring! Budapestet.


A Get in the Ring! magyarországi döntőjére 2016. november 24-én az Akvárium Klubban kerül sor, ahol a 8 legígéretesebb startup küzd meg a közép-kelet-európai bajnoki címért. A budapesti esemény nyertese 200.000 eurós befektetési ajánlatot kap és részt vehet a Get in the Ring! Globális Döntőjén, melynek költségét a szervezők állják. Idén a Globális Döntő szervezési jogáért New York és Szingapúr között zajlik küzdelem.

Az esemény fővédnöke Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

Az Enterprise Hungary a CoGoodwillsocialstartup jótékony szervezettel összefogva az eseményből befolyt teljes összeget egy látáskárosult kislány, az öt éves Pamilerin szemműtétére ajánlja fel.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék:

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200