brusszel


EJEB: jogsértően jártak el az orosz hatóságok

Figyelő Online
2016.12.13  16:54   
mail
nyomtatás
Jogsértően jártak el az orosz hatóságok, amikor 2007-ben indokolatlanul letartóztatták a sakkvilágbajnokból Kreml-bíráló ellenzékivé vált Garri Kaszparovot és a társát, akik épp egy demonstrációra tartottak, a történtek ráadásul könnyen elriaszthatnak másokat a tüntetésektől - mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden.
Az ügy előzménye, hogy a panaszosok 2007 novemberében részt vettek egy ellenzéki megmozduláson Moszkvában, majd onnan egy másik, ugyancsak bejelentett tüntetésre tartottak néhány társukkal, amikor megállította és őrizetbe vette őket a rendőrség. A hatóságok engedély nélküli felvonulás vádjával eljárást indítottak az előállított férfiak ellen. Kaszparovot még aznap elengedték, a másik felperest, Alekszandr Averint viszont csak két nappal később, de végül mindkettejük ötnapos elzárásra ítélték.
A strasbourgi székhelyű törvényszék megállapította, a történtek sokakat elriaszthatnak a demonstrációktól és a nyílt politikai vitától, különösképpen azért, mert Kaszparov ismert ember és az ügy nagy médiafigyelmet kapott.
Mint az ítéletben írták, még ha a letartóztatások törvényszerűek is voltak, a hatóságok akkor sem indokolták meg, miért is volt szükség ezekre az intézkedésekre. A bírák arra is kitértek, hogy a letartóztatásokat követő eljárásban kizárólag a rendőrök tanúvallomására alapozták az ítéletet.

Egyhangúlag elfogadott, elsőfokú ítéletében az EJEB ezért kimondta, hogy sérültek a panaszosoknak a tisztességes eljáráshoz és a gyülekezés szabadságához fűződő jogai. Averin esetében a szabadsághoz és biztonsághoz való jog megsértését is megállapította a testület, amiért 48 órán keresztül fogva tartották.
A bírói fórum ítélete szerint az orosz államnak a jogsértések miatt nyolcezer euró kártérítést és perköltséget kell kifizetnie Kaszparovnak és Averinnek.
Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: EJEBOroszország

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.