brusszel


Kihirdették a nyertes kórházi pályázatokat

Figyelő Online - Nógrádi T. Erzsébet
2016.12.15  09:50   
mail
nyomtatás
Az összes hazai kórház pályázott az év végi konszolidáció részeként elnyerhető 15 milliárd forintra, a 810 pályázatból 324 kap támogatást.

A november közepén meghirdetett, 15 milliárd forint összegű forrás elnyerésére olyan pályázatokat várt az Egészségügyért Felelős Államtitkárság, amelyek az egészségügyi intézmények működésének hatékonyságát javítják. Ónodi-Szűcs Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy a struktúraváltást, az integrációt, a területi működések összehangolását, az energiahatékonyság, vagy a betegellátás racionalizálását preferálták. Egy-egy kórház több tervvel is pályázhatott. Így a megadott határidőig 810 pályamunka érkezett be, amelyek támogatási igénye 54 milliárd forint volt. Ezek közül választották ki a 324 nyertest, kimerítve a rendelkezésre álló 15 milliárd forintos keretet. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a pályázatok közel fele az intézmények közötti konzorciális együttműködések kialakítását célozza. Az intézménytípusok tekintve az összegből az egyetemek 2,5 milliárd forintot, az egyházi intézmények 375 milliót, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ alá tartozó gyógyító intézmények 11,7 milliárdot, a Honvédkórház pedig 360 millió forintot nyert el.

Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszámolt, hogy érkeztek pályázatok például elektromos autók és gyógyszer-automaták beszerzésére, informatikai fejlesztésre, biciklitároló lefedésére. Azonban ezeket a kérelmeket most nem tudták támogatni - tette hozzá.

Korábban a Figyelő is beszámolt arról, hogy a kormány döntése értelmében az idén 45 milliárd forintot kapnak a kórházak adósságrendezésre. Ebből a szeptember 30-án fennálló, 30 napon túl lejárt tartozásokat kellett kiegyenlíteniük. A mostani 15 milliárd forintos pályázat összegét az intézmények működésének hatékonyságát növelő programokra fordítják. Ezeken felül további 10 milliárd forinttal emelték az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző kasszáját, amelyet közvetlenül a gyógyításra használnak föl.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.