brusszel


Elindult az év legforgalmasabb hete az üzletekben

Figyelő Online
2016.12.17  10:36   
mail
nyomtatás
A karácsony előtti hét az év legerősebb időszaka az üzletekben, az arany hétvégén és a következő napokban a kereskedők az eddiginél is nagyobb forgalomra számíthatnak az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint.
Vámos György, a szervezet főtitkára elmondta: decemberben a teljes kiskereskedelmi forgalom 5 százalékkal nőhet a tavaly decemberihez képest, de nem zárható ki nagyobb emelkedés sem. A decemberi bolti költés 50 milliárd forinttal túllépheti az előző évit, és így meghaladhatja az 1000 milliárd forintot.
Az OKSZ előrejelzése szerint a legnagyobb arányban, 8 százalékkal az iparcikkek forgalma bővül majd.
Az előzetes becslések szerint az ünnepi asztalra valókra, valamint az ajándékokra egyaránt 90-90 milliárd
forintot költenek majd a vásárlók, az év végi ünnepekre így összesen legalább 180 milliárd forintot fordítanak.
Az ajándékok köre lényegesen nem változik, a leggyakrabban továbbra is különböző játékokat, könyveket, műszaki cikkeket, számítástechnikai és elektronikai termékeket, ruhaféléket, illatszereket, illetve háztartási felszereléseket vesznek ajándékba a hazai vásárlók. Egy-egy árucsoporton belül az ünnepekre időzített újdonságokból ugrik meg leginkább az ajándékvásárlás.

A Tesco-Global Áruházak Rt. közölte: a karácsonyi időszakban szinte minden termékkategória iránt jelentősen megnő a kereslet, beleértve a nem-élelmiszer jellegű termékeket is. Vannak napok, amikor egy átlagos időszakhoz képest akár kétszer akkora a forgalom, különösen igaz ez a karácsony előtti utolsó napokra.
A Tesco november közepétől fokozatosan emelkedő forgalmat tapasztal, amely várakozásaik szerint a karácsonyig hátralévő napokban tovább erősödik. Úgy látják, hogy folytatódik az a trend, amely szerint egyre többen hagyják a vásárlásaik egy részét az utolsó napokra.
A társaság tájékoztatása szerint a Tesco belföldi értékesítésének nettó árbevétele a 2014-15-ös pénzügyi évben (2014.03.01.- 2015.02.28. között) 605,8 milliárd forint, a 2015/16-os pénzügyi évben (2015.03.01 - 2016.02.29. között) 607,7 milliárd forint volt. A Tesco 207 magyarországi áruházában hetente átlagosan 3 millió vásárlót szolgál ki.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. szintén azt tapasztalja, hogy sokan az utolsó napokig halasztják a vásárlásokat. Általában a december, ezen belül pedig az ünnepet megelőző egy-két hét a vásárlási csúcsidőszak.

A társaság novemberben és decemberben is a forgalom növekedésére számít, de ennek arányáról pontos prognózist előre nehéz adni - közölték az MTI érdeklődésére.
A vállalat 2014-ben 473,7, míg 2015-ben 488,2 milliárd forint forgalmat realizált. Magyarországon 32 Interspar hipermarket, 345 Spar szupermarket és 116 franchise üzlet működik a Spar logója alatt.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. szerint is az év utolsó két hónapjában jellemzően magasabb a forgalom, mint az év korábbi hónapjaiban, a november-decemberi időszak az éves forgalom csaknem ötödét teszi ki. A december önmagában az éves forgalom mintegy 10 százalékát adja, az ünnepi időszakban általában nagyságrendileg 20 százalékkal magasabb a forgalom, mint a korábbi hónapokban.
A társaság várakozásai szerint az idén novemberről decemberre a forgalombővülés néhány százalékponttal magasabb lesz a tavalyi év hasonló időszakának növekedési üteménél.

Az Aldi közölte: 2014-es forgalma 89 milliárd forint volt, egy évvel később, 2015-ben ez az érték csaknem 20 százalékkal volt magasabb és elérte a 107 milliárd forintot. Az idei, 2016-os évre az áruházlánc a tavalyihoz hasonló mértékű növekedéssel számol.
Az Auchan Magyarország Kft. szintén azt emelte ki, hogy november-decemberben erősödik a forgalom, és megnő a vásárlások értéke is. Sok, kifejezetten az ünnepekhez köthető nem-élelmiszer terméket is vásárolnak ilyenkor a vevők. A játék és kis háztartási gépek forgalmában egyértelműen december a legfontosabb hónap. A játékok éves forgalmának felét novemberben és decemberben bonyolítja az Auchan, a kis háztartási gépeknél az éves forgalom negyedét ekkor realizálják.
Magyarországon a társaság 19 áruházat és 18 töltőállomást üzemeltet.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.