brusszel


Az e-kereskedelem fokozott ellenőrzését sürgetik

Figyelő Online
2016.12.20  13:34   
mail
nyomtatás
Az e-kereskedelem átlátható, átfogó és egységes szabályozását, szigorú hatósági felügyeletét szorgalmazza a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület (KÖFE).
Az egyesület kedden közleményében a gyakori problémákkal, a fogyasztók kiszolgáltatott helyzetével indokolja, hogy miért javasolják az internetes kereskedelemmel foglalkozók kötelező, hatósági felügyelet melletti regisztrációját, az általuk használt bankszámlák szigorúbb ellenőrzését, annak előírását, hogy csak magyarországi fiókhálózattal rendelkező bank számláit használhassák kézbesítés előtti fizetésekre a magyarországi értékesítéseknél.

A KÖFE szerint szükség lenne egy folyamatosan frissített és ellenőrzött internetes nyilvántartásra is, amely a szabálytalanul működő vállalkozások listáját tartalmazza.
A KÖFE szerint a változásokkal csökkenthető lenne azoknak az eseteknek a száma, amelyeknél a vásárlók azt sem tudják pontosan, hogy kitől vásároltak. Így hiába tesznek feljelentést ismeretlen tettes ellen, sem a békéltető testület, sem a nyomozó hatóságok nem tudnak intézkedni. Szükség esetén bírósághoz lehet fordulni, de egy ilyen eljárás költséges és időigényes - fogalmaztak.
Az egyesület az internetes vásárlásoknál fokozott óvatosságra int és arra figyelmeztet, hogy nem szabad bedőlni a hangzatos reklámoknak és a megtévesztő hirdetéseknek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.