brusszel


Virágzó startup fővárossá válhat Budapest

Figyelő Online
2016.12.29  16:53   
mail
nyomtatás
A kormány december végén elfogadta a digitális startup stratégiát, amely virágzó, az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező startup vállalkozások központjává fejlesztené Budapestet és a kapcsolódó vidéki egyetemi kutatóközpontokat - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
A közlemény szerint a 2020-ig tartó időszakot felölelő stratégia alapján olyan szabályozási környezet jön létre, amely rugalmasan és nyitottan áll az új technológiák nyújtotta változásokhoz, felismerve, hogy a gyors reagálás versenyelőnyt jelent a globális gazdaságban.
A konkrét intézkedésekkel olyan üzleti környezetet szeretnének biztosítani, amely célzottan támogatja a digitális (de nem kizárólag IT) startup vállalkozások létrejöttét, piacra lépését és fejlődését.

Az érintett társadalmi, közigazgatási, szakmai és piaci szereplők bevonásával kidolgozott stratégia az oktatás minden szintjén ösztönzi a vállalkozó szellem erősítését, támogatja a digitális és nyelvi, illetve a kommunikációs és marketing kompetenciák fejlesztését valamennyi induló vállalkozás körében. Ezen kívül a stratégia a startup ökoszisztéma mellőzhetetlen intézményeinek (egyebek mellett inkubátorházak, mentori hálózatok) létrejöttét és megerősödését is biztosítja, valamint azt, hogy elérhetőek legyenek a megfelelő finanszírozási források a különböző életszakaszban lévő startup vállalkozások számára - áll a közleményben.

A digitális startup stratégia az internetről és a digitális fejlesztésekről kezdeményezett 2015. évi nemzeti konzultáció (InternetKon) eredményei alapján létrejött digitális jólét program egyik fontos eleme. A digitális gazdaság a bruttó hazai termék több mint 20 százalékát adja és a foglalkoztatottak csaknem 15 százalékának biztosít munkát Magyarországon - írták.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: startupBudapest

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Ötvenmilliárd feletti tőke a startupoknak

Az új ciklus első Európai Uniós forrásból finanszírozott kockázati tőkebefektetése a debreceni Insimu Patient volt, amely tőkét kapott a Hiventurestől.

Budapesti konferenciával indul a FabLaBNet

Az Európai Unió által támogatott új projekt, a FabLabNet március 28-án indul a partnerek által közösen, 3D-nyomtatott alkatrészekből épült rakéta jelképes kilövésével..

Kaposváron oktatják a jövő startup vállalkozóit

Európában is egyedülálló digitális oktatási platformmal és a diploma mellett akár befektetési lehetőségekkel is várja a Kaposvári Egyetem 2017-ben hallgatóit.

Másfél milliárd 6 erős nagyprojektre

A Bay Zoltán Kft. másfél milliárd forintnyi magas hozzáadott értékű kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg.

top200