brusszel


A diplomások körében egyre nagyobb divat a pályaváltás

Figyelő Online
2017.01.10  09:29   
mail
nyomtatás
A végzősök megnyugtató tapasztalatai nyomán már magabiztosabbak, ugyanakkor türelmesebbek is a programozói képzésre frissen jelentkezők - derült ki a Codecool informatikai szakoktató cég felméréséből, melyet korábbi és friss hallgatói körében végzett. A pályamódosításra már nem csak az anyagiak, hanem megalapozott szakmai érdeklődés miatt is vállalkoznak és elfogadják, hogy idő kell az új szakma elsajátításához.
Immár több lehetőségből válogathat a piacon az, aki pályamódosítással kíván programozóvá válni, vagy másfajta poszton elhelyezkedni az informatikában. Azonban csak kevés oktatócég büszkélkedhet olyan végzősökkel, akik már el is helyezkedtek. A Codecool ezen kevesek egyike: a Budapesten, Miskolcon és Krakkóban intenzív programozói kurzusokat szervező cég ezért is látta indokoltnak, hogy felmérést végezzen a 18 hónapos, gyakorlatorientált képzésen már átesett, valamint a képzésre frissen jelentkezett hallgatói körében. Összesen 226 most végző és most kezdő diák válaszolt a kérdéseikre, melyek általános demográfiai (nem, kor, iskolai végzettség, lakóhely) adatok mellett a pályaválasztási szempontokat, a képzéssel kapcsolatos várakozásokat, illetve a végzősök esetében mindezek teljesülését és a jövőbeni elképzeléseiket firtatták.

A bizonyíték bátorságot ad

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy ma már diplomások is bátrabban vállalják a pályamódosítást, noha pár éve még nem mertek volna elsőbálozóként kockáztatni egy ilyen döntést. Míg a most végzetteknek csak harmada volt diplomás, a képzésnek most nekivágók immár fele került ki olyanok közül, akik felsőoktatásban végeztek, és akár már egy jó néhány éves stabil egzisztenciát adnak fel, mert van miért hinniük a váltás sikerében. Természetesen a korábbi tanulmányaikat félbehagyó, csalódott újrakezdők aránya is szignifikáns: 35 százaléka a hallgatóknak továbbra is ilyen körből szánja rá magát az átképzésre.

„Ez két dolgot jelent: egyrészt nem merülhet fel a vád, hogy a hagyományos informatika oktatás elől halásznánk el embereket, másrészt pedig az óvatosabb, megfontoltabb generációknak is reális alternatíva a Codecool segítségével történő pályamódosítás." - mondja Boda József, a Codecool egyik alapítója, ügyvezetője. „A korai évfolyamaink kézzelfogható bizonyítékot szolgáltatnak a színvonalra, az ígért elhelyezkedési lehetőségek megvalósulására, az egyedi oktatási megközelítésünk minőségére." - ad magyarázatot a változásokra Boda József.

Hamar munka ritkán jó

A felmérés szerint a végzősök 85%-a tartja megbízhatónak a 18 hónapos képzési időt, és csupán minimális azok aránya, akik szerint ez gyorsabban is lebonyolítható lett volna. A frissen jelentkezők is azt igazolják vissza, hogy tekintélyt parancsol a kurzus hossza: több mint nyolcvan százalékuk kifejezetten ezért választotta a Codecoolt a gyorstalpalók kínálatával szemben.

„Noha a munkaadói oldalon felfokozott a várakozás az akár azonnali szakember-utánpótlásra, egyelőre csak az egy éven túli képzési konstrukcióban tudunk garanciát vállalni a minőségre mind a cégek, mind a tanulók felé." - mondja az ügyvezető. Annak ellenére, hogy ez egy utófinanszírozású - azaz az első munkahelyi fizetésből törlesztendő - képzés esetében komoly kihívás a képzési program üzemeltetőinek, a hallgatók erről alkotott véleménye arra serkenti a Codecoolt, hogy megtartsa jó szokását: a felmérés szerint a hallgatók nemcsak, hogy türelmesek, de ha tehetnék sem fizetnének előre egy gyorsabb kurzusért.

Nem csak a kódok fontosak

Ugyanakkor a programozás mellett számos, az informatikusi pályán elvárható, úgynevezett 'soft skill' terén is sokat nyújt a Codecool: csapatmunka, prezentálás, érvelés, időbeosztás, projektmenedzsment, delegálás, stresszkezelés, közösségi kompetenciák.

A leendő tanulók elmondásai alapján először saját ismerőseiktől vagy netes fórumokról értesültek a cégről és az oktatásról, és csak másodsorban találkoztak hirdetéssel vagy toborzó anyaggal. Ezért is kulcsfontosságú, hogy a korábbi évfolyamok mennyire elégedettek a Codecoolból kikerülve: a végzősök egyike sem adott tízes skálán hetesnél rosszabb osztályzatot a környezetre, a mentalitásra vagy az oktatás minőségére.

Természetesen a felmérés igazolta azt is, hogy a jobb életminőség, a versenyképes fizetés, a szükségszerűen élethosszig tartó tanulás igénye is szerepel a jelentkezők motivációi között. Ugyanakkor meglepő volt, hogy az elvárásokat firtató kérdéseknél csak minden második új tanuló jelölte meg elvárásként, hogy garantáltan munkát találjon neki a Codecool. Általában előbbre sorolták ennél, hogy életszerű környezetben tanulhassanak programozást, hogy pályamódosításra alkalmas tudást szerezzenek, vagy hogy megismerkedhessenek a teljesen új oktatási módszerrel.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.