brusszel


"A rendőrök rendszeresen alkalmaztak túlzott erőszakot"

Figyelő Online
2017.01.14  10:34   
mail
nyomtatás
A chicagói rendőrök felkészületlenségükből és faji előítéleteikből fakadóan rendszeresen alkalmaztak túlzott erőszakot, komolyan megsértve ezzel az állampolgári jogokat - mondta pénteken a városban tartott sajtóértekezletén az amerikai igazságügyi miniszter.
Loretta Lynch ezen a tájékoztatón hozta nyilvánosságra annak a jelentésnek a részleteit, amelyet a szövetségi minisztérium az északi nagyvárosban elburjánzó erőszak okairól készített.
Lynch, aki afroamerikai jogász és aki gyakran indíttatott vizsgálatot a rendőrségi túlkapások miatt, leszögezte: a rendőrség rendszeresen alkalmazott túlzott erőszakot Chicagóban, részben a rendőrök nem megfelelő képzettsége, felkészültsége miatt, részben pedig faji előítéletekből fakadóan. Mindezzel - hangsúlyozta - komolyan megsértették az állampolgári jogokat, végső soron az alkotmányt is, a rendőrök nemegyszer hallgatásukkal akadályozták a bajok feltárását.

A szövetségi minisztérium 2015-ben indított vizsgálatot, miután Laquan McDonaldot, a 16 éves afroamerikai fiatalembert egy fehér bőrű rendőr, Jason Van Dyke hat lövéssel leterítette. A végzetes rendőrségi túlkapásról készült videó nyilvánosságra kerülése több napig tartó tüntetéssorozathoz vezetett, melynek során a demokrata párti polgármester, Rahm Emanuel lemondását is követelték. A megmozdulások nyomán leváltották a chicagói rendőrfőnököt. "Chicago városvezetése és rendőrsége már hozzákezdett a szükséges reformokhoz" - fogalmazott ugyanakkor a polgármester, aki Loretta Lynch mellett szintén részt vett a sajtótájékoztatón.

Jesse Jackson tiszteletes, neves polgárjogi aktivista is megszólalt ezen a napon, nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy a jelentés híven tükrözi a chicagói rendőrség brutalitását. "Túl sok ember van a börtönökben és a temetőkben, semmiért" - állapította meg a tiszteletes, aki maga is Chicagóban él, és a települést a városi bűnözés fészkének nevezte. Tény, hogy Chicagóban tavaly több mint négyezren haltak meg fegyveres erőszak miatt, az Egyesült Államokon belül ez az egyik város, amelyben a legrosszabb a közbiztonság. Emellett rendkívül rossz a helyzet Detroitban, Seattle-ben, Pittsburghben, a déli New Orleansban és a kaliforniai Los Angelesben is.
A 161 oldalas jelentés pénteki nyilvánosságra hozatala előtt néhány nappal a marylandi Baltimore városi és rendőri vezetői megállapodtak a szövetségi igazságügyi minisztériummal abban, hogy megváltoztatják a rendőri fegyverhasználatnak és a rabok szállításának eddig érvényben volt szabályait annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a túlzott rendőri erőszak és a hatósági visszaélés.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: USArendőrség

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.