brusszel


Figyelmeztetés az Airbnb-zőknek

Figyelő Online
2017.01.15  10:28   
mail
nyomtatás
Az ír adóhatóság által megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
A NAV kérésére az ír adóhatóság elsők között küldte meg a magyar adóhivatalnak az Airbnb-adatokat - emelte ki Tállai András. Ezek szerint 2015-ben csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek.

Az eljárás menetét ismertetve Tállai András elmondta, hogy a NAV az ír adatokat összeveti a szállásadók bevallásaival, és kiszűri azokat, akik minden valószínűség szerint adózatlan jövedelemhez jutottak. Az első adatösszevetési körben már fennakadt a rostán egy olyan szállásadó, akinek 2015-ben a szállásadásból 17 millió forint bevétele volt, ám ennek mindössze egytizedét vallotta be.

Annak a szállásadónak, aki eddig még nem tette, mindenképp érdemes megfizetnie a jövedelme után az adót, hiszen az adóhivatalnak mind a 4500 szállásadó bevételéről pontos információi vannak. A mulasztás pótlásának a módja az önellenőrzés, ugyanis a be nem vallott adóról mindaddig számot lehet adni és be lehet fizetni, ameddig a NAV nem indít ellenőrzést.

Mint Tállai András fogalmazott, az általa vezetett ügyfélbarát adóhivatalnak nem a bírságolás a célja, hanem az, hogy mindenki a szabályokat betartva adja ki az ingatlanját. Ezért kérte munkatársait, hogy amennyiben lehetséges, azoknál ne rögtön a szigorú szankcionálást alkalmazzák, akiknél a bevallások és az ír adóhivataltól érkezett adatok eltérnek egymástól, hanem támogató eljárás keretében segítsék a hibázó szállásadókat.

A támogató eljárás lényege, hogy az adóhivatal nem ellenőriz, nem szankciónál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosság kiküszöbölése érdekében.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.