brusszel


Volt olasz kormányfő: ordító tévedést követtem el

Figyelő Online
2017.01.15  11:19   
mail
nyomtatás
Ordító tévedésnek nevezte a december 4-i népszavazáshoz fűzött reményeit Matteo Renzi, a több mint egy hónapja lemondott olasz kormányfő a La Repubblica napilapban vasárnap megjelent interjúban. Ezzel egy időben az ellenzéket vezető Silvio Berlusconi is nyilatkozott.
Matteo Renzi elismerte, hogy a referendum elvesztését "égető kudarcként" élte meg. Kezdetben még a politikai visszavonulás is felmerült benne, most viszont készen áll a visszatérésre, "mivel csak a gyáva menekül a nehéz pillanatokban" - hangoztatta.
A volt olasz miniszterelnök először nyilatkozott december 7-i távozása óta, amely a három nappal korábbi népszavazáson elszenvedett vereségét követte. Az alkotmányos népszavazáson résztvevők mintegy hatvan százaléka nemet mondott a kormányfő szorgalmazta reformokra, miközben Renzi éppen ezek megvalósításához kötötte maradását.
Matteo Renzi úgy látja, tévedés volt nem észrevenni, hogy az olaszok nem az alkotmányos reformokról, hanem róla voksolnak. A politikus szerint a miniszterelnök-ellenes hangulatot a csődbe ment olasz bankok miatti aggodalom is táplálta.
Politikai visszatérése első lépéseként Matteo Renzi az általa vezetett balközép Demokrata Párt (PD) átalakítását jelölte meg, valamint a következő olasz parlamenti választásokra való készülést.

A PD novemberben választ új főtitkárt. Matteo Renzi kijelentette, nem sietteti az előrehozott parlamenti választásokat, és nem tart az ellenzéki Öt Csillag Mozgalomtól (M5S), amely "nem egy párt, hanem egy algoritmus".
Az M5S választási győzelme "átok lenne, de nem fog bekövetkezni, mivel az olaszok mindig józan ésszel döntenek az urnáknál" - mondta Silvio Berlusconi, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnöke a Corriere della Serának. Hangsúlyozta, hogy a választási törvény időigényes reformja miatt eltolódhat a választások időpontja.
Elemzők szerint az adócsalás miatt az olasz parlamentből 2013-ban kizárt Berlusconi az Európai Emberi Jogok Bírósága felmentő ítéletére vár, hogy a következő olasz választásokon ismét a jobbközép élére állhasson.
Az esetleges olasz parlamenti választások időpontját az olasz alkotmánybíróság január 24-én várt ítélete határozza meg.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.