brusszel


A madárinfluenza miatt állások vannak veszélyben

Figyelő Online
2017.01.23  09:31   
mail
nyomtatás
Ha nem kap állami segítséget, hamar felszámolás alá kerülhet a madárinfluenza miatt bajba jutott víziszárnyas-ágazat, mert amíg a tenyésztőket kártalanítják, a feldolgozók ilyesmire nem számíthatnak, ezért már a napokban elkezdődhetnek a kényszerű létszámleépítések - írta ágazati szakértőkre és a feldolgozókra hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.
A lap felidézte: a madárinfluenza miatt eddig 3,3 millió baromfit kellett leölni, ennek 74 százaléka volt kacsa, 11,5 százaléka pedig liba, csirkéből és pulykából jóval kevesebbet kellett levágni. Az állattartók jogszabály alapján részesülnek kártalanításban, ha állataikat meg kell semmisíteni, ők mintegy hárommilliárd forint segélyre számíthatnak.

A lap emlékeztetett arra is, hogy a madárinfluenza által érintet vidékekről a krízis előtt kilenc hazai vágóhidat láttak el a tenyésztők a napi működéshez szükséges alapanyaggal, a vágásokat azonban már tavaly novembertől csökkenteni kellett, hiszen a kényszervágások miatt egy idő után alapanyaghiány lépett fel. Hat üzem le is állt a termeléssel, a dolgozóit állásidőre kezdte fizetni, és hasonlóra pedig még az idei év első félévében is számítani lehet, ennek a bérköltsége pedig az idei év első félévében 2,4-2,8 milliárd forintra rúg.

Mindezek alapjáén sürgősen kompenzálni kell legalább a tavalyi állásidő költségeit, akár állami kezességvállalással is - mondták a lapnak ágazati szakértők, akik osztották a feldolgozók véleményét abban, hogy ha ez nem történik meg, nagy létszámú elbocsátásokra kell felkészülni, hiszen az érintett vállalkozásoknak bevételük sincs, amiből a személyi kiadásokat fedezhetnék. A lap megjegyezte: az ágazathoz kapcsolódó vállalkozásokat is beleszámítva háromezer ember sorsa a tét.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.