brusszel


Az FM a Városi agrárpolitikáról

Figyelő Online
2017.01.24  14:06   
mail
nyomtatás
Az elképzelések szerint az év első felében véglegesítik a Földművelésügyi Minisztériumban készülő Városi agrárpolitikát - közölte Hegedűs Gábor vidék- és térségfejlesztési szakreferens kedden Budapesten a Közösségi kertészkedés a városban címet viselő tanácskozáson.
Elmondta, hogy a szakpolitikai program a városi piacok, a városi állattartás és a városi kertészkedés témáját vizsgálja, a mostani szakmai napon az utóbbival foglalkoztak. A készülő dokumentum a tárca lehetőségeit és kompetenciáit figyelembe véve, ezen a területen a közösségi kertek és az iskolakertek kérdéskörével foglalkozik a leginkább.

A közösségi kertek esetében jellemzően az önkormányzat és civil szervezet - civil szervezet, illetve vállalkozás - együttműködésében valósul meg a kerttervezés, az infrastruktúra kialakítása, illetve a kertet használók közösséggé formálása. Az iskolakerttel bíró oktatási intézményeket az Iskolakertekért Alapítvány fogja össze, amely a múlt év végén több mint 100 iskolával és óvodával állt kapcsolatban. Tevékenységük az alkalmazott módszertanok, jó gyakorlatok megosztására, szakmai érdekképviseletre, újonnan alakítandó kertek esetében mentorálásra terjed ki. Az iskolakertek esetében a szakpolitikai program javasolja, hogy az FM álljon a kezdeményezés mögé.

V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár azt emelte ki: a zöldítés a városi kerteken keresztül a leghatékonyabb befektetés. A közösségi kertekben növő és termő növények tisztítják és hűtik a városi levegőt. Ezen felül, a kertészkedés türelemre, kitartásra és felelősségvállalásra tanít. A helyi közösségeket is erősebbé teszi, miközben folyamatos sikerélményt biztosít. A mostani szakmai nappal ezekre a sikerélményekre, és további lehetséges fejlesztési területekre szeretné a tárca felhívni a figyelmet.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: FMagrárpolitika

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.