brusszel


Lejtőre került a Canon

Figyelő Online
2017.01.31  12:12   
mail
nyomtatás
Forgalmának és nyereségének tavalyi csökkenése után az idén magasabb nyereséget vár a japán Canon elektronikai konszern.
A Canon Inc. csoport nettó nyeresége 2016-ban az előző évihez képest 31,6 százalékkal 150,7 milliárd jenre (1,3 milliárd dollár) csökkent részben a jen erősebb árfolyamának, részben pedig a kompakt kamerák keresletcsökkenésének köszönhetően.

A fényképezőgépeket és irodai elektronikus berendezéseket gyártó konszern 3,4 ezer milliárd, az előző évinél 10,5 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 228,9 milliárd jen működési eredményt ért el 2016-ban, 35,6 százalékkal alacsonyabbat a 2015-ösnél. A jen árfolyamának változása 102 milliárd jennel terhelte meg a konszern működési eredményét.

A Canon 170 milliárd jen nyereségre számít 2017-ben, 12,8 százalékkal magasabbra a 2016-osnál. Nyeresége növekedését a tavaly megvásárolt Toshiba Medical Systems Corp. eredménye konszolidálására, részben a síknyomtató berendezések növekvő forgalmára alapozza a Canon. Üzemi eredménye ennek megfelelően az idén 11,4 százalékkal 255 milliárd jenre, értékesítési árbevétele pedig 17,6 százalékkal 4,0 ezer milliárd jenre emelkedik.

A Canon az idén 110 jenes dollár és 120 jenes euró átlagárfolyammal számol.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Canoncégvilág

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.