brusszel


Orbán: Szeged számos versenyelőnnyel rendelkezik

Figyelő Online
2017.01.31  14:29   
mail
nyomtatás
Szeged számos versenyelőnnyel rendelkezik, amelyeket meglovagolva regionális központtá válhat, de elengedhetetlen a kormányzattal való szoros együttműködés, mert komolyabb léptékű beruházás kormányzati támogatás nélkül ma nem valósulhat meg Magyarországon - jelentette ki a miniszterelnök a szegedma.hu-nak adott interjúban.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, Szeged délről nézve Európa kapuja, Európa felől nézve pedig a Balkán kapuja. Vannak nagyobb városok is a - Románia és Szerbia területére is kiterjedő - régióban, de ritka az ilyen szépen megépített, szépen megtervezett és megszervezett, ilyen magas szintű egyetemi, kulturális minőséget képviselő város, mint Szeged - mondta.
A kormányfő kifejtette, a Modern városok program Szegedet érintő 50-70 milliárd forintos fejlesztési csomagját csaknem háromórás tárgyaláson véglegesítették hétfőn Botka László (MSZP) polgármesterrel. Hozzátette: a megbeszélés teljesen mellőzte a pártpolitikai kérdéseket, kizárólag azt nézték, mi szolgálná az itt élők érdekét, és abban hogyan tudna együttműködni a kormány és az önkormányzat.

A miniszterelnök kitért arra is: míg a környező országokban egymást érik a kormányválságok az ebből fakadó bizonytalansággal, addig Magyarországot politikai stabilitás jellemzi, illetve a Szegedhez hasonlóan ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal is együttműködésre törekvő kormányzás. Magyarország, így Szeged is rengeteget profitálhat a politikai stabilitás, a közös tervezés és a gyors döntéshozatal biztosította előnyökből - mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a városban óriási jelentőségű kormányzati beruházás valósult meg az ELI-ALPS lézerközpont felépítésével. Nem véletlenül esett a kormány választása Szegedre, ahol a tudományos létesítmény mellé ipari park is telepíthető. Az egyetem, a lézerközpont és az ipari park együtt fantasztikusan magas minőségű gazdasági erőközpontot hozhat létre - tette hozzá.
Szeged a legnagyobb elérhető lehetőséget kapta meg Magyarországon a lézerközponttal, ilyen volumenű tudományos, magas műszaki színvonalat képviselő beruházás állami pénzből máshol nem valósult meg. Most azon kell dolgoznia a kormánynak és Szeged városának, hogy "közösen kiaknázzuk" a fejlesztésben rejlő előnyöket - hangsúlyozta a politikus.

A város versenyképességét szolgálják a kormányzat által támogatott közlekedési beruházások is: a Makó felé építendő elővárosi vasút és a 47-es út négy sávra bővítése - közölte.
A kormányfő magától értetődőnek nevezte, hogy Szegedre és Hódmezővásárhelyre egyetlen térségként kell tekinteni. A két település együttműködésre ítéltetett, amit a kormány ez ügyben tehet, azt meg is tette: jobb minőségű úttal kötötte össze a két várost, és erről szól a megvalósítás előtt álló tram-train is - fűzte hozzá.

A sportcélú fejlesztésekről szólva közölte, a kormány korábbi döntése alapján hamarosan ifjúsági és családközpontot hoznak létre a Szeged-Csanádi Egyházmegyével karöltve, amely futballstadionként is üzemel majd. Hétmilliárd forintos beruházással nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas fedett uszoda épül az Etelka soron, szomszédságában pedig modern kézilabdacsarnokot alakítanak ki, és a kormány magára vállalta annak költségét, hogy modern szabadtéri atlétikai centrum létesüljön Szegeden.

Orbán Viktor elmondta, a két szegedi parlamenti mandátum egyikére bizalmat kapott 2014-ben a Fidesz a szegediektől, a másikra viszont nem, majd ezután az önkormányzati választáson sem szerepelt úgy, ahogy az a polgári, nemzeti, keresztény oldal országos eredményéből következhetne. "Változtatni és javítani fogunk" - szögezte le. A tavasz végére a megújított szegedi Fidesznek teljes fegyverzetben és győzelmi esélyekkel kell bemutatkoznia a helyi közvélemény előtt - mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.