brusszel


Az Európai Bizottság nem kér az ingyenes vasútbérletből

Figyelő Online
2017.02.07  18:28   
mail
nyomtatás
Elvetette az uniós fiatalok számára ingyenes Interrail vasúti bérlet tervét az Európai Bizottság, és helyette mindössze egy "felvizezett" javaslatot fog benyújtani az iskoláknak nyújtandó utazási támogatásokról - jelentette kedden a Financial Times (FT) brit üzleti lap uniós forrásokra hivatkozva.
Névtelenséget kérő illetékesek szerint a brüsszeli testület a tervezet költségeinek és megvalósíthatóságának elemzését követően elvetette a javaslatot, amelynek értelmében 18 éves korában minden uniós állampolgár kapna egy 22 napos időszak alatt korlátlan utazásra jogosító bérletet, hogy így bejárhassák az EU országait - írta a gazdasági napilap.
Violeta Bulc közlekedésügyi biztos korábban támogatásáról biztosította a javaslatot. Közölte, a bizottság megvizsgálja, hogyan lehetne előteremteni a forrásokat a kezdeményezéshez.
Becslések szerint a program évente mintegy kétmilliárd euróba kerülne, ráadásul számos logisztikai probléma is nehezítené a megvalósítást. Uniós tisztségviselők azt is megemlítették, hogy a javaslat "tisztességtelen előnyben" részesítene egyeseket másokkal szemben, azoknak ugyanis, akik nem Európa szárazföldi területein élnek, először el kellene jutnia valahogy a vasúti hálózathoz.

A Financial Times értesülései szerint a bizottság ehelyett olyan tervezettel készül előállni, amellyel utazási támogatásokban részesítenék az európai iskolákat.
Vincent-Immanuel Herr, a javaslatot kezdeményező német fiatalok egyike csalódottságának adott hangot a FT híreivel kapcsolatban. "Szégyenletes lenne, ha ebből is csak egy újabb tipikus EU-s javaslat válna" - mondta. "Nem a fiatalok ravasz trükkjéről van szó, ez alapvető fontosságú az unió megerősítése érdekében" - tette hozzá.
A téma kapcsán Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke, a kezdeményezést elsőként felkaroló képviselők egyike is megszólalt, és elmondta, hogy nem kapott előzetes, hivatalos értesítést a bérletprogram esetleges blokkolásával kapcsolatban megjelent információkról.

"Az Interrail-bérlet kapcsán a jövő héten előre leegyeztetett találkozóm van az érintett uniós biztosokkal, Violeta Bulccal és Navracsics Tiborral. Az Európai Bizottság tagjai és tisztségviselői biztosak lehetnek abban, hogy nem fogom hagyni az Interrail-program szőnyeg alá söprését és kivéreztetését" - közölte Ujhelyi az MTI-vel.
"Ez egy olyan program, amelyre szükség van a válságoktól sújtott európai közösség újraegyesítéséhez" - hangsúlyozta a szocialista képviselő, hozzátéve, "nehéz akadályokon át vezetett az út odáig, hogy az Európai Bizottság támogatását is meg tudjuk szerezni a javaslathoz".
Az Interrail Global összesen harminc országban biztosít utazási lehetőséget. A vasúti bérlettel egy meghatározott időszakon belül ingyen utazhatnak a fiatalok Európában, Magyarországtól Norvégiáig, Lengyelországtól Portugáliáig szinte bárhol.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.