brusszel


Lemondott a szerbiai ombudsman

Figyelő Online
2017.02.07  18:03   
mail
nyomtatás
Lemondott tisztségéről kedden Sasa Jankovic szerbiai ombudsman, mert indulni kíván az áprilisra tervezett államfőválasztáson.
Sasa Jankovic a lemondását kedden adta át a parlamentnek. A sajtóhoz eljuttatott közleménye szerint utóda kinevezéséig helyettese látja el a polgári jogvédői teendőket. Magyarázata szerint azért kíván elnök lenni, mert úgy Szerbia és a szerb nép védelmezője is lehetne.
A polgári jogvédő második mandátuma augusztusban járt volna le, és azt nem lehetett volna tovább hosszabbítani.
Novemberben megjelent egy kérvény, amelyet száz szerbiai értelmiségi írt alá azzal a követeléssel, hogy Sasa Jankovic induljon az elnökválasztáson. Jelölését - saját bevallása szerint - kilenc politikai párt és csoportosulás támogatja.

Sasa Jankovicon kívül hivatalosan eddig csak Vuk Jeremic egykori külügyminiszter jelentette be, hogy indul a megmérettetésen. Egyelőre nem lehet tudni, hogy hány jelölt lesz, korábban az ultranacionalista Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Seselj is jelezte, hogy indulna, és azt sem lehet tudni, hogy a legnagyobb szerb párt, a Szerb Haladó Párt kit indít a választáson. A közvélemény-kutatások szerint a legtöbb szavazatra a jelenlegi kormányfő, Aleksandar Vucic számíthatna, ám ő eddig nem utalt arra, hogy indulna, így pártja várhatóan az eddigi elnököt, Tomislav Nikolicot támogatja majd.
A sajtóban megjelent információk szerint a kormánykoalíció pártjai nem indítanak külön jelölteket, hanem egyetlen induló mögött sorakoznak fel. Amennyiben ez így történik, a korábbi évekkel ellentétben ezúttal nem lesz magyar elnökjelölt Szerbiában.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.