brusszel


Lázár: sereghajtókból az élre törtünk

Figyelő Online
2017.02.12  11:06   
mail
nyomtatás
A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint Magyarország sereghajtóból az élre tört az európai uniós források kezelésében, mind a pályázatok kiírását, mind a szerződéskötéseket, mind a kifizetéseket tekintve.
Lázár János a Kossuth Rádió Európai idő című műsorának adott, vasárnap reggel sugárzott interjúban Magyarországot a 2014-2020 közötti EU-s fejlesztési időszak nyertesének nevezte. Kifejtette: a kormány tervei szerint március 31-ig minden pályázatot kiírnak, és az idén az összes kiírt, azaz 9 ezer milliárd forintnyi megpályáztatott forrásból 2200-2700 milliárd forintot akarnak fejlesztésre fordítani. 2018. március 31-ig pedig az összes pénzt elköltenék.
Ezt az ütemtervet a miniszter egyrészt azzal indokolta, hogy ebből a pénzből növelni kell az ország versenyképességét. Ugyanis ezekben az években dől el, hogy a magyar gazdaság meg tud-e állni a saját lábán: ha 2020 után jóval kevesebb brüsszeli forrás áll majd rendelkezésre, akkor "képesek leszünk-e (...) olyan gazdaságot működtetni, amely az ország fejlődésének motorja lehet", nem pedig külső forrásokra szorulni - magyarázta.

Másrészt "a pénzt el kell költeni" - hangsúlyozta. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett: az előző, 2007-2013 közötti ciklusban Magyarország nagy bajban volt, mivel az a veszély fenyegetett, hogy az őt megillető keret több mint felét elveszíti. Végül azonban sikerült megmenteni a helyzetet, és a teljes összeg mintegy 110 százalékát lehívni Brüsszelből - hívta fel a figyelmet.
Lázár János kifejtette: a kormány mindent megtesz, hogy a forrásokhoz minél könnyebben jussanak hozzá a vállalkozók, ennek egyik "látványos eszköze" az előleglehívás biztosítása, ezt a magyar megoldási javaslatot Brüsszel is elfogadta. Az átláthatóság érdekében pedig visszaszorítják a pályázatíró cégeket - tette hozzá.
"Feketebárányok voltunk 2013-2014-ben Brüsszelben a források kifizetését illetően, mert azzal számoltak, hogy nem működik az intézményrendszer. (...) Ehhez képest most az élbolyba tartozunk", az összes uniós tagállamból Magyarország az első négyben van a kiírt pályázatok, a megkötött szerződések és a kifizetések ütemét illetően - mondta a miniszter. Kiemelte, hogy a magyar intézményrendszer-megváltoztatási módszereket máshol is példaként hozzák fel.
A 2014-2020 közötti uniós pénzekkel kapcsolatban azt is jelezte, hogy a kormány az összeg 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja, a fennmaradó rész kerülhet infrastruktúrafejlesztésre. A cél az - mondta -, hogy a vállalkozások ne veszteségkompenzálásra, hanem valóban cégfejlesztésre fordítsák a támogatást. Erre példaként említette, hogy az előző ciklusban 3800 milliárd forint került a mezőgazdaságba, a termésátlag, a hatékonyság azonban nem nőtt érdemben. Pedig szerinte az agráriumra nem egy "nosztalgiaágazatként" kellene tekinteni, hanem gazdaságfejlesztési területként.
A tárcavezető a jegybank tanulmányára hivatkozva arról is beszélt, hogy egy 4-5 százalékos fenntartható gazdasági növekedéshez elengedhetetlenül szükségesek az EU-s források.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Lázár JánosEU

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.