brusszel


Elemzők: tovább gyorsulhat az infláció

Figyelő Online
2017.02.14  12:37   
mail
nyomtatás
Az első negyedévben tovább gyorsulhat az infláció, de a 3 százalékos jegybanki inflációs cél átlépésére ebben az évben nem számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira reagáltak.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a januári 2,3 százalékos infláció után a következő hónapokban hasonlóan magas maradhat az árdrágulás éves üteme, meg is haladhatja a 2,5 százalékos szintet. Az év egészében átlagosan 2,5 százalékos inflációra számít a szakértő, felfelé mutató kockázatokkal.
Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője kiemelte, hogy több mint három és fél éve nem volt ilyen magas az infláció. Az elemző az év egészében nem számít folyamatos emelkedésre, várakozása szerint az éves átlagos infláció 2 százalék fölött alakulhat.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az üzemanyagárak tavaly február-márciusi mélypontjának bázishatása miatt márciusra az infláció elérheti a 3 százalékot, majd visszatér 2,2-2,5 százalék közelébe. Idén éves átlagban 2,4 százalékos árdrágulást vár a szakértő, de szerinte a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt az infláció erőteljesebben is nőhet, a jövő év elején pedig elérheti a 3 százalékos inflációs célt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: inflációINGCIB

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.