brusszel


A bankadó csehországi bevezetését javasolják

Figyelő Online
2017.02.14  14:54   
mail
nyomtatás
A banki különadó bevezetését javasolja választási programjában a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a jelenlegi hárompárti kormánykoalíció legerősebb pártja - közölte Bohuslav Sobotka kormányfő, pártelnök kedden Prágában sajtótájékoztatón.
Csehországban az idén, nagy valószínűséggel októberben, képviselőházi választást tartanak.
A javaslat a bankok aktívumainak nagyságától függően négy adósávval számol. A legmagasabb, 0,3 százalékos adósáv azokra a bankokra vonatkozna, amelyek eszközállománya meghaladja a 300 milliárd koronát. A legalacsonyabb, 0,05 százalékos adósáv pedig az 50 milliárd koronánál kisebb mérlegfőösszegű pénzintézetekre vonatkozna.
A jobboldali ellenzéki pártok azonnal bírálták az elképzelést, s azt hangsúlyozták, hogy az új adók bevezetése helyett inkább az adórendszert kellene egyszerűsíteni.
A szabályok szerint a bankadó eddig nem függött a pénzintézetek nagyságától. Az új rendszer szerint az államkassza évente több mint 11 milliárd korona (125,5 milliárd forint) bevételi többlethez jutna.

Bohuslav Sobotka felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió tagállamainak többségében, összesen 15 országban van banki különadó.
"Szeretnénk, ha a bankok nagyobb mértékben vennék ki részüket a közszféra finanszírozásából. Jelenleg nincs megfelelő mechanizmusunk, amely megakadályozhatná a bankok nyereségének külföldre áramlását" - jelentette ki a miniszterelnök. Közlése szerint 2000 óta összesen 460 milliárd korona folyt így el Csehországból külföldre.
Csehországban 2016 végén összesen 45 bank működött. Öt banknak - Ceská sporitelna, Komercní banka, CSOB, UniCredit Bank, Raiffeisenbank - volt 300 milliárd koronánál nagyobb eszközállománya. A cseh bankszektor teljes eszközállománya a jegybank kimutatása szerint 5900 milliárd koronát tett ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.