brusszel


Trump megint kibukott a médiára

Figyelő Online
2017.02.18  09:29   
mail
nyomtatás
Donald Trump szerint a hamis híreket közlő média nem a Fehér Ház, hanem az amerikai nép ellensége. Az amerikai elnök egy ilyen tartalmú Twitter-bejegyzésben fejtette ki véleményét pénteken az amerikai média egy részéről.
"A hamis híreket közlő média (a kudarcos New York Times, a CNN és az NBC) nem az én ellenségem, hanem az amerikai népé. BETEG DOLOG" - írta, utóbbi kifejezést csupa nagybetűvel.
A bejegyzést aztán törölték, majd negyedórával később az elnök újabb változatot tett közzé, bővítve a korholt médiumok körét. "A hamis híreket közlő média (a kudarcos New York Times, az NBC, az ABC, a CBS és a CNN) nem az én ellenségem, hanem az amerikai népé" - olvasható az új változatban, amelyben már az ABC és a CBS televízió is szerepel.
Ennek előzménye, hogy az elnök több mint egyórás csütörtöki sajtókonferenciáján többször és több újságíróval is közölte negatív véleményét róluk, vagy egyszerűen leintette őket.

A CNN tudósítójával ezúttal is közölte, hogy a tévécsatorna "hamis híreket" közöl, az angol BBC tudósítójával pedig, amikor felállt és megmondta, melyik médium képviselője, Trump közölte: "na, újabb szépség". Az egyik zsidó felekezeti lap tudósítójára, aki az Egyesült Államokban szerinte terjedő antiszemitizmusról faggatta és a válasz után újból szólásra jelentkezett, ráripakodott, majd felszólította, hogy üljön vissza.
Trump elnök még a hét elején "A fősodratú média megbízhatóságának felmérése" címmel 30 kérdésből álló kérdőívet küldetett híveinek e-mailben, hogy felmérje, mi a véleményük a sajtóról. Ebben konkrétan rákérdezett egyes televíziók, köztük a CNN vagy a Fox tudósításaira, s arra, vajon melyik, médium mennyire tisztességesen tudósít róla.

Az elnök Twitter-bejegyzéseit heves kritika fogadta. A péntek esti televíziós műsorok elsöprő többségében ezzel, illetve általában Trump elnök sajtónak címzett bírálataival foglalkoztak, újságírók és elemzők egyaránt. A CNN-ben hosszas részletet játszottak be Richard Nixon elnök és külügyminisztere, Henry Kissinger 1972-ben zajlott egyik telefonbeszélgetéséből, amelyben Nixon azt mondja Kissingernek: "a sajtó az ellenség, az elit az ellenség, a professzorok az ellenség". Majd a beszélgetés résztvevői Nixon és Trump sajtóhoz való viszonya között vontak párhuzamot, kifejtve, hogy a sajtó nagy mértékben járult hozzá Nixon bukásához.
Nixonnal példálódzott Michael Beschloss történész is egy másik televíziós vitaműsorban, szintén Nixon azon mondatait idézte, amelyek szerint a sajtó az ellenség.

Shepard Smith, a republikánusokhoz közelálló Fox televízió műsorvezetője szintén bírálta az elnököt. "Ez teljes őrület" - fogalmazott a műsorvezető, aki szerint a sajtó elleni támadásokkal az elnök mintha azt akarná elkerülni, hogy az Oroszországgal kapcsolatos vitákról beszéljen.
A jobboldali rádiós, Rush Limbaugh viszont nagyon is elégedett volt az elnök sajtóval kapcsolatos megállapításaival. Limbaugh nem a pénteki Twittereket kommentálta, hanem a csütörtöki sajtókonferenciát.
Jeff Zucker, a CNN hírtelevízió elnöke többször is megszólalt. Először egy tanácskozáson újságíróknak azt mondta, hogy a csatorna elleni támadások csak erősítik a munkatársak büszkeségét és a CNN nézettségét. A New York magazinnak adott interjújában pedig azt fejtegette, hogy a világ fontos fővárosaiban, így Pekingben, Moszkvában, Teheránban és Damaszkuszban is a CNN-t nézik és a Donald Trumpról a világban megjelenő képet nagyrészt éppen a CNN alakítja. "A további ellenséges viszony ezzel a csatornával tévedés lenne" - szögezte le Zucker. A CNN elnöke egyébként jól ismeri Donald Trumpot: ő volt ugyanis az NBC Universal elnöke akkor, amikor Trump valóságshowja az NBC műsorán ment, sőt éppen Zuckernak volt köszönhető, hogy a valóságshowra szerződést kötöttek. Jeff Zucker megosztotta a New York magazinnal azt is, hogy jelenleg is havonta találkozik Donald Trumppal.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.